Közel egy hónapig Aradon látható az Omega 60 kiállítás

Október 21. és november 25. között (az aradi RMDSZ-székházban lesz megtekinthető a szentesi önkormányzat által összeállított Omega 60 című vándorkiállítás, a legendás magyarországi rockzenekar relikviáiból.

Az Omega együttes hivatalos születésnapja 1962. szeptember 23. A zenekar munkássága és sikerei a magyar rockzene történetének legfényesebb lapjai közé tartozik. Már ahhoz is több oldalra lenne szükség, hogy felsoroljuk, miben voltak a legelsők; például az első Angliában fellépő magyar zenekar, a legtöbb példányban eladott lemez Magyarországon és külföldön, első lézershow-használat magyar színpadon, első magyar CD- és DVD- stb.

Sajnos az Omega zenekart eredeti felállásban már sohasem láthatjuk színpadon, de munkásságuk és emlékük nem halványulhat. Az Omega 60 kiállítást először 2022 tavaszán Szentesen láthatta a közönség. Akkor még szó sem volt vándorkiállításról, de az összegyűlt gazdag anyag és a rendezvény sikerén felbátorodva megszületett a gondolat, hogy mi lenne, ha más városokban is bemutatnák. Szentes Város Önkormányzatának támogatásával, egyfajta turnéként, a tárlat megjárta Őriszentpétert, majd Arad következik, de következik Szekszárd és Kiskunhalas. Minden helyszínen 2-3 hónapig láthatja a közönség.

A kiállítási anyag a legteljesebb Omega-gyűjtemény, ami a rajongók és a zenekar tagjainak ereklyéiből jött létre. Olyan érdekességek láthatók, mint a zenekar eredeti fellépő ruhái, többek közt a Gombár Judit ruhatervező által készített fekete ruhaegyüttes, amely az Időrabló lemez insertjeként ismert. Mihály Tamás szegecselt bőrdzsekije, vagy a hímzett trapéznadrág, amelyben a Trombitás Frédi lemezborítón láthatók; eredeti hangszerek, pl. Elefánt pisztolyalakú gitárja, az első bakelit lemez, a Red Star Angliából, Japán promóciós kislemez, lemezek és kazetták, CD-k a világ minden tájáról, Argentínától Japánig. Az Omega 11 lemez próbanyomata, az úgynevezett testpressing, eredeti Szíl Pál-fotók, amelyeket a ’60-’70-es években a trafikokban árultak, Mecky fehér sálja, Laci kalapja, vagy Ciki aláirt dobverői. Igazi ritkaság a második Angliai útjuk turnéplakátja.

Az aradi kiállítást az RMDSZ Episcopiei (Batthyány) utca 32. szám alatti székhelyén nyitják meg október 21-én, pénteken 17 órakor, és november 25-i látogatható ingyenesen, hétfőtől csütörtökig 9 és 17, péntekenként 9 és 13 óra között.

 

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.