Könyvbemutató és stand up comedy a kamaraszínházban

Egy könyvbemutató és egy komédia szerepel az Aradi Kamaraszínház októberi műsorán, amelyet az alábbiakban közlünk.

Az Aradi Kamaraszínház szeretettel várja nézőit Kézdi Imola Lélekporc című kötetének bemutatójára október 10-én, kedden 18 órakor, október 14-én, szombaton 19 órakor pedig Rob Becker: Caveman – Az ősember című one man-show-t tekintheti meg a közönség Kálloy Molnár Péter előadásában.

Kézdi Imola Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas színésznő. 1977-ben született Csíkszeredában. Tanulmányait az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, majd Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végezte. 2002–2023 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. Debütkötetével tavaly májusban mutatkozott be az aradi közönség előtt, most ismét visszatér, ezúttal hosszabb időre, hiszen a színész-költő jelenleg Aradon él, és várhatóan színpadi szerepekben is találkozhatnak majd vele a nézők.

A Bábszínház termében Kálloy Molnár Péter a közönséggel együtt tesz bizonyságot arról, hogy milyen egy igazi stand up comedy.  Az elmúlt két évtized egyik legeredetibb tehetsége, Kálloy Molnár Péter színész, rendező, dalszerző-énekes, akinek előadásában a Broadway legtöbbet játszott egyszemélyes darabját, egy igazi stand-up-comedyt láthatnak a nézők színházi fűszerezéssel. 

A Caveman – Az ősember című one man-show egy kicsattanó humorú kortárs amerikai komédia, hamisítatlan ki- és beszólásokkal. Egy valósághű sztori mindennapjainkból: egy férfi, akit épp kihajított a felesége, elmeséli, hogy mi a jó párkapcsolat titka, hogy mi a különbség a pasik és csajok között, hogy mennyi minden változott az őskor óta – ha változott egyáltalán.  Az aradiak igazi szabadszájú, szókimondó, szórakoztató estére számíthatnak Kálloy Molnár Péter módra. A magyar változatot készítette Litkai Gergely és Kálloy Molnár Péter. Előadja: Kálloy Molnár Péter, rendezte Szántó Erika.

Az október 14-i előadásra érvényesek a Kamara-bérletek, valamint jegyek 25 (teljes ár), 15 (egyetemista, nyugdjjas) és 7 (diák) lejes áron válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitva tartása: kedden, szerdán és pénteken 10–16 óra között, csütörtökön 10–14 és 17–19 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.