Kölcsey-díjátadó és Arany-balladák

A hagyományoktól eltérően nem január 22-én, a Magyar Kultúra Napján (a kézirat tanúsága szerint 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnuszt), hanem január 25-én adja át a Kölcsey-díjakat az aradi Kölcsey Egyesület.

A civil szervezet vezetőségének tájékozttatása szerint az ünnepséget a jövő csütörtökön 18 órától tartják a Bábszínházban. Mint megírtuk, a 2017-es esztendőre Jámbor Ilonának és Kocsis Rudolfnak ítélték oda a Kölcsey-díjakat – a kitüntetettekről Nagy István és Puskel Péter mond majd laudációt.

A díjátadó után Arany János balladáiból ad elő zenés irodalmi műsort a Tallián Mariann–Lázár Balázs budapesti színészházaspár.

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.