Kisiratoson is fellép a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Arad megyei turnén vesz részt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

Június 3-án, szombaton 19 órától Aradon mutatja be a Boldogasszony tenyerén című előadását a nagyszínházban. Jegyek az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában igényelhetők (az előadásról részletek itt olvashatók).

Június 4-én Kisiratoson a Zeng a lélek, zeng a szó… című műsort láthatják a nézők a Kultúrotthonban 18 órától. A folklórműsor a ma embere számára már idegenként, távoliként tűnő életpillanatokból, érzésekből merít. A sorozást, a katonavacsorát, a háborút és az abból való reményteljes visszatérést gondosan összeválogatott táncokkal, dalokkal idézi meg, mindeközben olyan tájegységeket érint, amelyek mentén átkalauzol a történelmi Magyarországon, és ízelítőt nyújt a magyar néptánc-népdal örökségünk sokszínűségéből.

Image
plakát

Így születhet meg a szilágysági, buzai, ördöngösfüzesi, sóvidéki és felcsíki táncok, illetve a magyar nyelvterület karikázóinak forgatagában az a pillanat, amikor a búcsúzás, vágyakozás, hazatérés örömét és bánatát megélt ember már nem csak fizikai valójában, hanem mint lélek is táncol. Létezni, táncolni, dalolni igazán csak lélekből lehet. Így válik örök életűvé az ember.

  • A műsort szerkesztette: Szabó László

  • Koreográfusok: Antal Zsolt, Gábos Endre, Kelemen Szilveszter, Kelemen Gabriella, Szabó László

  • Szólót énekel: Antal Zsolt, Gábos Endre, Kelemen Szilveszter, Császár Ingrid

  • Zenei szerkesztő: Mihó Attila

  • Igazgató: András Mihály

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.