Kisiratosi Gyöngyvirág-gála [AUDIO]

„Tüzet viszek, lángot viszek” címmel rendezték meg péntek este a kisiratosi néptáncgálát a helyi kultúrotthonban a Csoóri Sándor Alap támogatásával.

A korábban hagyományosnak számító esemény a koronavírus-járvány idején kényszerszünetre ítéltetett, de a fellépők és a közönség nagy örömére idén ismét megtarthatták.

Egyúttal ez volt a generációváltáson átesett Gyöngyvirág néptáncegyüttes újbóli bemutatkozása is, hiszen most állhattak először színpadra azokkal a táncokkal és koreográfiával, amit az elmúlt időszakban tanultak a tagok. A néptáncegyüttesen kívül a szervezők valamennyi helyi népi együttesnek fellépési lehetőséget biztosítottak, a gálát pedig késő estébe nyúló táncház zárta.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült – hallgassa meg:

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.