Jövő nyáron Szegeden játsszák az István, a királyt

Az István, a királyt 1983 augusztusában mutatták be a Királydombon

Ősbemutatójának 30. évfordulója alkalmából jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatják be az István, a király című rockoperát Alföldi Róbert rendezésében. Szörényi Levente és Bródy János rockoperája a szegedi Dóm téren 2013 augusztusában két alkalommal kerül színre, utána a Papp László Budapest Sportarénában is látható lesz az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb kulturális produkciója. A darabról tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón Alföldi Róbert elmondta, hogy az István, a királyban jól éneklő neves prózai színészek szerepelnek.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.