Arad megyében turnézik a Bánsági Vándorszínház

Július 31-én a Temes megyei Végvár piacterén tartotta bemutatóját a Bánsági Vándorszínház, amely ezt követően több mint egy tucat állomásból álló turnéra indult. A bánsági, erdélyi, felvidéki és vajdasági színészekből álló alkotócsapat a jövő héten Arad megyében is előadja Rejtő Jenő: Rózsa, a lovag című komédiáját Aszalos Géza temesvári színművész, a vándorszínház alapítójának rendezésében.

A Bánsági Vándorszínháznak ez a harmadik évadat, és a vajdasági Tanyaszínház mintájára jött létre. A próbafolyamat és a turné szervezője a Tarisznyás Egyesület.

Arad megyében a következő településeken látható majd az előadás: augusztus 9-én Kisiratoson, 10-én Kisjenőben és 11-én Nagyzerénden.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.