Ízelítő a vándorszínész életéből – Majláthfalván fejezi be turnéját a Bánsági Tanyaszínház [AUDIÓ]

Bansagi Tanyaszinhaz Aradon 002Lehúzta a függönyt a Bánsági Tanyaszínház. A vándortársulat háromhetes próbafolyamat után három hétig járta a Temes és Arad megyei településeket, mindennap más és más helyszínen mutatva be előadását. A Vajdasági Tanyaszínház mintájára alapított alkalmi társulat tagjai belekóstolhattak a vándorszínész életmódjába: bár nem echós szekérrel közlekedtek, hanem kisbusszal, a színpadállítástól a díszletek és a kellékek szereléséig mindent maguknak kellett megcsinálniuk. A néhány hivatásos, de jórészt főiskolás színészekből álló társulat Plautus ókori drámaíró Casina című darabját mutatta be Mátyás Zsolt Imre rendezésében, augusztus 12-én, ma este az Arad megyei Majláthfalván lesz a záró előadás, ami után szétszéled a társaság, de abban a reményben, hogy a Bánsági Közösségért Egyesület jövőre ismét megszervezi a Tanyaszínházat. Pataky Lehel Zsolt az augusztus 11-i, hétfői aradi előadás után szólaltatta meg a vándortársulat néhány tagját. Hallgassa meg a Bukaresti Rádió magyar adása számára készült riportot! [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Bansagi_Tanyaszinhaz_erte…" url_ogg="" skin="regular" align="none"] Bansagi Tanyaszinhaz Aradon 008   Bansagi Tanyaszinhaz Aradon 020

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.