Ízelítő a pécsi kultúrából Aradon [AUDIÓ]

A Mecsek Táncegyüttes hívogató tánca

Szokás szerint, az Aradi Városnapokon egy egész délutánt a baranyai testvértelepülés kulturális programjainak szentelnek. Ma délután a Klió-teremben tartott tárlatnyitóval kezdődött Pécs bemutatkozása. Európa 2010-es kulturális fővárosából a Szent Márton útja Baranyában című fotókiállítást hozták el, amelyet három hétig látogathat az aradi közönség. Később, miután enyhült a nagy hőség a Mecsek Táncegyüttes vonult fel a fő utcai kirakodóvásárban, hogy kedvet csináljon a szabadtéri programokhoz: a városháza mögötti parkban a néptáncosok mellett fellépett Vivat Bacchus énekkar és az Ércbányász Koncertfúvós Zenekar, a közönség pedig a baranyai borokból, gasztronómiából és kézművességből is kóstolót ízelítőt kapott. Nagy Csaba pécsi alpolgármester missziónak nevezte azt, hogy a magyar kultúrát képviselhetik, mutathatják be Aradon. Pataky Lehel Zsolt összeállításából megtudható, hogy minek az apropóján szervezik épp most, augusztusban az aradi városnapokat. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült riportot.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Pecs Napja Aradon 2012.mp3"] 

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.