Ismét szabadon látogatható a (kamara)színház

A járványügyi korlátozások megszűnésével az oltási igazolvány felmutatása már nem kötelező a színházban, megszorítások nélkül, szabadon lehet belépni a színházba, mint ahogy megszűnik a kötelező maszkviselés is. Újra a megszokott közelségben, a nézőtér teljes kapacitásával játssza előadásait az Aradi Kamaraszínház – olvasható a társulat közleményében.

Az Aradi Kamaraszínház márciusban a következő előadásokra várja a nézőket:

Március 13-án, vasárnap 19 órakor az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a budapesti Másik Produkció közös előadását tekinthetik meg a nézők az aradi Bábszínház termében. A. P. Csehov nyomán a Kiss Csaba által írt De mi lett a nővel? című darabot Tapasztó Ernő rendezte.

A jazz, blues és rock szerelmeseit várja az Aradi Kamaraszínház március 18-án, pénteken 19 órakor az aradi nagyszínházban. A legendás A. G. Weinberger, a hazai „Mr. Blues” magyarországi barátaival érkezik Aradra. Fellép a Djabe együttes, a magyar jazz-world-fusion műfaj elsőszámú képviselője és a debreceni Android pop-rock zenekar.

Március 27-én, vasárnap 18 órakor az aradi Bábszínház termében A legjobb dolgokon bőgni kell című magyar filmvígjátékot nézhetik meg a nézők. A filmvetítést követő közönségtalálkozón a film rendezője, az aradi születésű Groşan Krisztina válaszol a nézők kérdéseire.

Jegyek kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden és csütörtökön 9–13 és 16–18 óra között, szerdán és pénteken 10–16 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 16–18 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.