Interetnikai fesztiválon a Sex, drugs, gods & rock 'n'roll

Harsányi Attila alakítása. Fotó: Gomboş Wilhelm Doru Harsányi Attila alakítása. Fotó: Gomboş Wilhelm Doru

Az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center október 23-án, csütörtökön 21 órától Csíkszeredában a VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon (amelynek 2010-ben az Aradi Kamaraszínház volt a házigazdája) a Sex, drugs, gods & rock 'n'roll című darabot játssza Harsányi Attila főszereplésével. A csíkszeredai közönség, egy „elképesztő darabot” láthat Eric Bogosian és José Saramago műveiből, ahogy a toptipp.hu kulturális portál szerkesztője jellemezte a Budapesten is játszott előadást. „Fogalmunk sincs, hogyan kap levegőt Harsányi Attila az egylélegzetnyi, tízperces poén-szökőárban, nevettünk, röhögtünk, hahotáztunk, de a végén bizony elakadt a lélegzet…” – olvasható ugyanott az előadásról. Eric Bogosian darabját Fekete Réka fordította, a főszereplő Harsányi Attila, az előadás rendezője Tapasztó Ernő. A produkció dramaturgiai műhelymunka eredménye, Eric Bogosian és José Saramago szövegeinek adaptálása Fekete Réka, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő munkája. Az előadás zenéjét Borsos Pál és Éder Enikő szerezte, a román nyelvű fordítás Pálfi Kinga munkája. Az előadás magyarországi premierje júliusban volt Szegeden a 24. Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A VII. Interetnikai Színházi Fesztivált VII. október 21–26. között rendezik Csíkszeredában a Kortina Egyesület és a Csíki Játékszín szervezésében. Hat nap alatt tizenhárom romániai társulat magyar, német és jiddis nyelven játszott előadása látható a fesztivál keretében.

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.