Idén megtartották a kisiratosi citeratábort

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt, de idén már – korlátozott létszámmal – megszervezték a hagyományos népzenei és citeratábor Kisiratoson.

Az ezúttal csak helyi gyerekeknek és fiataloknak szervezett tábor a múlt hétfőn kezdődött, a gálaestet pedig szombaton tartották a kultúrotthonban.

Korondi-Józsa Erika kisiratosi polgármester elmondása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Csoóri Sándor Alap támogatásával bonyolította le a rendezvényt a Pro-Ki-Dor Kulturális Egyesület.

Az oktatók a korábbi táborokból jól ismert, és köztiszteletnek örvendő Gersy Lili, Juhász Kálmán és Scserbin János volt.

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.