Hitted volna? – Hernádi Judit és Kern András a Kamaraszínházban

20131002 Budapest. "Hitted volna?" a Belvárosi Színházban.Az Aradi Kamaraszínház tavaly őszi évadának lezárásaként Hernádi Judit és Kern András főszereplésével a Hitted volna? című előadást tekinthetik meg a bérletes nézők február 18-án, kedden 19 órakor a nagyszínházban. Bizony, sok minden megtörténhet az emberrel, amit sosem hitt volna. Például még az is, hogy hatvan körül kezdene új életet, ha már a régit nem lehet folytatni. Herman és Christine barátok, több mint harminc éve. Amíg házastársaik éltek, állandóan összejártak négyesben. Mára mindketten egyedül maradtak, mégis alig találkoznak. Christine megunta a magányt, és végre úgy döntött, elköltözik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, költöztetőket hívott, és már minden készen áll az új élet kezdésére, amikor betoppan a kissé morcos jó barát. Richard Baer darabja rengeteg humorral és szeretettel mutatja be, hogy csodák márpedig történhetnek. Bármikor. Hernádi Judit és Kern András egy színpadi nyelven beszélnek: fanyarul, megértő humorral játszanak két embert, akik a már és még között tartanak éppen. Verebes István rendezésében Ficzere Béla és Jeges Krisztián a két költöztető szerepében asszisztál a főszereplőknek. Jegyek, korlátozott számban kizárólag a harmadik emeletre, előadás előtt egy órával a helyszínen kaphatók. Az előadásra minden őszi kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes. A darab a Bányavakság című előadás helyett kerül bemutatásra.

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.