Hevesi Sándor-díjat kapott Tapasztó Ernő

Hevesi Sándor-díjat kapott Tapasztó Ernő színész-rendező, az Aradi Kamaraszínház alapítója és művészeti vezetője – olvasható a társulat vasárnapi közleményében. A díjjal olyan művészek munkáját ismerik el, akik a legtöbbet teszik a magyar színházművészet nemzetközi megismertetéséért, elismertetéséért.

A színházi világnap, március 27. alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának kezdeményezésére alapítottak 1998-ban. Az elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő szakember kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért.

A színházak és szakmai szervezetek által javasolt művészek közül a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja képviselőiből álló kuratórium dönti el, hogy az adott évben kik részesülnek az elismerésben. Idén Tapasztó Ernő aradi színész-rendező mellett Ágh Márton díszlet-, jelmez- és látványtervezőt és Molnár Levente operaénekest is díjjal jutalmazták.

Tapasztó Ernő az Aradi Kamaraszínház alapító-igazgatója. A közönség számos jelentős nemzetközi színházi fesztiválon láthatta rendezéseit. Vezetésével az Aradi Kamaraszínház mintegy hatvan díjat nyert romániai, magyarországi és nemzetközi színházi fesztiválokon. Az aradi színész-rendezőt a Szegedi Pinceszínház jelölte a díjra. Az aradi és szegedi társulat által létrehozott Szeged–Arad Színháztengely határon átívelő művészeti társulás alig néhány éve jött létre, ennek ellenére már több izgalmas koprodukcióval álltak a nézők elé, kiérdemelve a szakma figyelmét is.

A Hevesi Sándor-díj korábbi kitüntetettjei között szerepelt Eszenyi Enikő (2001), Oszvald Marika (2003), Alföldi Róbert (2010), Bérczes László (2010), Mundroczó Kornél (2013), Vidnyánszky Attila (2016), a romániai művészek közül pedig Tompa Gábor (2011) is. Továbbá Balog József, a szegedi MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközileg is elismert szegedi Thealter Fesztivál művészeti vezetője, aki egyben az Aradi Kamaraszínház társulatának tagja is, tavaly vehette át a Hevesi Sándor-díjat.

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a színházi világnap. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket.

A rovatból ajánljuk: