Harsányi Attila kapta a Kaszás Attila-díjat

2022. augusztus 31.
Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A díjat Pokorni Zoltán, az elismerést alapító budapesti Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere a debreceni Csokonai Fórumban adta át.
<em>Hír szerkesztése</em> Harsányi Attila kapta a Kaszás Attila-díjat
Fotó: a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldala

„Óriási megtiszteltetés ez számomra, mert azt jelzi, hogy a társulat döntése alapján mind emberileg, mind szakmailag megfelelek ennek a díjnak” – idézte Harsányi Attilát a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) keddi közleménye.

A Kaszás Attila-díj a magyarországi színházi élet egyik legrangosabb, nem állami alapítású szakmai díja. Idén rekordszámú, negyven társulat jelölt az elismerésre, ez alapján Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház, Ötvös Andrásra, a 6Szín, és Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére lehetett szavazni augusztus 21-én éjfélig a www.kaszasattiladij.hu oldalon. Közülük a közönség voksai alapján került ki a győztes.

Richly Gábor, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia főtitkára korábban elmondta: a Kaszás Attila-díj nem korlátozódik az országhatárokon belüli társulatokra, nyitva áll minden magyar ajkú színművész, illetve színtársulat számára. „Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig öt alkalommal is határon túli színművész vehette át ezt az elismerést” – emlékeztetett.

Az elismerést, amelyet Budapest XII. kerülete, a Hegyvidéki Önkormányzat alapított a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. A díj anyagi megbecsüléssel is jár: a Kulturális és Innovációs Minisztérium díja bruttó 400-ról 800 ezer forintra emelkedett 2020-ban, és pénzjutalomban részesíti a díjazottat a Raiffeisen Bank is. A jelöltekkel interjúkat készít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, és sugározza azt felületein.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt művész komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

Harsányi Attila az idén 15 éves Aradi Kamaraszínház társulatának is tagja, több saját vagy koprodukciós előadásban is emlékezeteset alakított, az Alina Nelega kortárs drámaíró által jegyezett Rudolf Hess tízparancsolata című monodráma címszerepében több szakmai díjat is kapott a színművész. Harsányi Attilát 2015-ben az aradi önkormányzat Kiválóság-díjjal tüntette ki.

A korábbi díjazottak (és jelölő társulataik): Szarvas József (Nemzeti Színház), Nemes Levente (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mátray László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mucsi Zoltán (Bárka Színház), Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház), Borovics Tamás (Szegedi Nemzeti Színház), Nagy Alfréd (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mészáros Tibor (Csokonai Nemzeti Színház), Schneider Zoltán (Radnóti Színház), Krisztik Csaba (Vörösmarty Színház), Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat), Orosz Ákos (Vígszínház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház), Rusznák András (Radnóti Miklós Színház).

MTI

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> Csárdáskirálynő az Aradi Kamaraszínházban
Október elsejétől drágulnak a jegyárak a nagyszínházban.
<em>Hír szerkesztése</em> Felméri Péter újra Aradon
Október 16-án a Bábszínházban.
<em>Hír szerkesztése</em> „Nagy fogás” a határon
Több mint félszáz migránst tartóztattak fel.
<em>Hír szerkesztése</em> Októberben nyitják meg hivatalosan a Via Transilvanica turistaútvonalat
Az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható túraút hossza 1400 kilométer. Bukovinától a Vaskapuig Székelyföldet és a szász kultúra emlékeit őrző Királyföldet érintve Románia hét történelmi-néprajzi régióját szeli át.
<em>Hír szerkesztése</em> Nagy Feró: „Hazajövök Erdélybe” [AUDIO]
„A nemzet csótánya” az Aradi Magyar Napokon lépett fel a hétvégén.
<em>Hír szerkesztése</em> Pécskán és Kisperegen átadták a Rákóczi Szövetség ösztöndíját
A magyar nyelvű iskolaválasztást „hálálták” meg a támogatással.
<em>Hír szerkesztése</em> Bejutott a kupasorozat csoportkörébe az UTA
Minimális győzelem Moldvában.
<em>Hír szerkesztése</em> Nem csak fociban tanulhatnak a román játékosok a németektől
Jólneveltségből is leckét adtak az U20-as Nationalelf tagjai.
<em>Hír szerkesztése</em> Lemond a fizetésemelésről az aradi polgármester
A helyettesei sem kapják meg a béremelést.
<em>Hír szerkesztése</em> Hosszabbítás után búcsúztak a lippaiak a kupától
A harmadosztályú csapat nem bírt a második ligás Buzăuval.