Három előadást játszik egy napon az Aradi Kamaraszínház Bákóban

Április 8. és 16. között rendezik meg Bákóban a 22. Nemzetközi Monodráma Fesztivált, amely eddig a Gala Star nevet viselte, ettől az évtől viszont megálmodója, Valentin Silvestru színházkritikus nevét vette fel. Az Aradi Kamaraszínház produkcióit ismeri és szereti a bákói közönség, hiszen előadásaikkal évek ótajárják a bákói fesztiválokat. 2013-ban a Rudolf Hess tízparancsolata című produkció Harsányi Attila főszereplésével, Tapasztó Ernő rendezésében a Fesztivál Nagydíja mellett a Ştefan Iordache-közönségdíjat és a fesztivált szervező Bacovia Színház társulata által felajánlott Színészek a Színészekért Díjat is megkapta. A Hess-t alakító Harsányi Attila nevével a hagyományoknak megfelelően márványcsillagot helyeztek el a színház előtti járdán. 2015-ben a Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című előadással díszmeghívottként szerepelt a fesztiválon az aradi társulat.

Gyerekességek

Idén a kamaraszínház három előadását hívták meg a szervezők, amelyek közül kettő versenyben van a 7000 eurós fődíjért. A zsűri tagjai: Török Ákos, Bács Miklós és Octavian Saiu. A Gyerekességek című előadás rendezője Tapasztó Ernő, főszerepben Lung László Zsoltot láthatják „a gyermeki lélek ártatlanságának, finomságának és titokzatosságának útján, amelyen Lung László Zsolt fájdalmasan humorosan viszi végig a nézőt, egészen az utolsó jelenetig, amikor is a barátja után vágyódó kisfiúra ráereszkedik az álombéli koporsó fedele” (miként az az előadásról Nyemcsok Éva írja).

Egy vadonatúj előadás is bemutatkozik a fesztiválon: az Aradi Kamaraszínház, a magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség, a La Kati Cuadro Flamenco és a MASZK Egyesület produkciója, a
Guernica 80 – Minden Egész eltörött című flamencoest, amely egy nő sorsán keresztül mutatja be a spanyol polgárháború borzalmait. Az előadás a háborúellenesség szimbóluma: a sarokkoppanás a puska ropogása. Az előadás rendezője Tapasztó Ernő, a nő szerepében Inhof Katalin látható, a zenekar tagjai: Petz Bálint, Balogh Guszti, Ölvedi Gábor, Vajdovich Árpád Géza és Szakál Tamás.

A fesztivál off programjába díszvendégként Harsányi Attila és Vihula Mihajlo Oroszok című színházi

Oroszok

koncertjét is meghívták, amiben „minden, ami orosz, nem kicsit, nagyon”. Az Aradi Kamaraszínház mindhárom előadást április 11-én, a költészet napján játssza.

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.