Ma este Nagy Bandó András az aradi közönségnek is bebizonyította, hogy 65 évesen tapasztalt intézménnyé nőtte ki magát. Nem árulok el titkot, az aradi nézők zöme, amikor beült a székébe, csak a humorista Nagy Bandót ismerte rádióból, televízióból, akit nem kevés szervező munkával sikerült csak lehoznia a Kamaraszínháznak.
Az előadás végén viszont már a sokarcúnak megismert, megszeretett ember köszönte meg a szívélyes fogadtatást és vastapsot, aki gyermekverseket ír, szaval és énekel, rajzol, egyik pillanatban nevettet, a másikban könnyet fakaszt az emberek szemében azzal, hogy beszél halálkomoly regényeiről.
És a sokarcú, humorban, prózában, versben, dalban magas színvonalt és mércét művelő Nagy Bandó igazi személyisége abban nyilvánult meg, ahogyan hangulati hullámvasútra ültette a közönséget. Sztori- és viccözönnel kezdett, kakasülőig nyomta fel a nézők hangulatát, majd amikor énekelni kezdett és beszélt a könyveiről, „másik feléről” is, akkor érezni lehetett, amint a szívek és lelkek padlót fognak. Ekkor azt hittem, Nagy Bandó András szándékosan hűtött, és csendben búcsúzik, ám a végén képes volt egy újabb vicc-zuhataggal, sztorikkal, beszólásokkal magasra lökni a jókedvet. Erre csak nagyon kevesen képesek. Ma este Aradon azt láttuk, hogy a stand-up műfaját egyetlen ember, egyetlen mikrofonnal miként tudja két óra alatt önarckép-előadóestté csiszolni.
Persze, csak akkor, ha ő maga egy intézmény.
Irházi János
