Az Aradi Kamaraszínházban vendégszerepel a székelyudvarhelyi Végvár Egyesület első saját produkciója, a Nyírő József Halhatatlan élet című regényéből készült, azonos című egyszemélyes népi vígjáték, amelyet az Arad Megyei Kulturális Központ jóvoltából már Pécskán, Fazekasvarsándon, Zimándújfalun, Erdőhegyen, Angyalkúton, Kisiratoson, Gyorokon már láthattak a nézők. Az előadást szerkesztette és előadja Kulcsár Székely Attila, az Aradi Kamaraszínház tagja, akit az aradi közönség a Liselotte és a május, valamint a Virágot Algernonnak című előadásokban láthatott. Az előadásra az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház épülete), október 13-án, hétfőn, 17 és 19 órától kerül sor.
Hogyan veszi rá egy apa furfanggal a korosodó, vénlegény fiát a nősülésre?
Az előadás jellegzetes népies humorral fűszerezve felidézi, milyen is volt azokban az időkben, amikor még guzsalyosba kellett járni, amikor akár egy hold földön múlhatott a házasság, amikor az apa kérte meg a lány kezét, és az egész falu kivette a részét a mátkaságból, a vőlegénységből, az esküvőből és a lakodalomból. Ezt a régmúlt világot igyekszik bemutatni, felhőtlen, igényes szórakozást nyújtva, mindvégig szem előtt tartva a magyar népi hagyományok őrzését, fenntartását és továbbadását.
A produkció nem jöhetett volna létre pályázati források lehívása nélkül: a Communitas Alapítvány, valamint a Bethlen Gábor Alap segített abban, hogy az előadás megvalósuljon. Az előadásra érvényesek a márciusban, a 2014-es évre megváltott Kamaraszínházi bérletek. A 17 órakor kezdődő előadásra a kedvezményes teljes, kedvezményes kamaraszínházi és a diákbérletek érvényesek, a 19 órai előadásra a felnőtt teljes bérletek és a meghívók érvényesek. Az előadás időtartama 45 perc.
Jegyigénylés: 0755/04–52–00, akamara.ro@gmail.com
Kulcsár Székely Attila tavaly a Magyar Szórvány Napján két Arad megyei településen, Angyalkúton és Gyorokon is bemutatta a Halhatatlan életet. Az akkor készült interjú a színművésszel meghallgatható itt.Halhatatlan élet a Kamaraszínházban
Az Aradi Kamaraszínházban vendégszerepel a székelyudvarhelyi Végvár Egyesület első saját produkciója, a Nyírő József Halhatatlan élet című regényéből készült, azonos című egyszemélyes népi vígjáték, amelyet az Arad Megyei Kulturális Központ jóvoltából már Pécskán, Fazekasvarsándon, Zimándújfalun, Erdőhegyen, Angyalkúton, Kisiratoson, Gyorokon már láthattak a nézők. Az előadást szerkesztette és előadja Kulcsár Székely Attila, az Aradi Kamaraszínház tagja, akit az aradi közönség a Liselotte és a május, valamint a Virágot Algernonnak című előadásokban láthatott. Az előadásra az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház épülete), október 13-án, hétfőn, 17 és 19 órától kerül sor.
Hogyan veszi rá egy apa furfanggal a korosodó, vénlegény fiát a nősülésre?
Az előadás jellegzetes népies humorral fűszerezve felidézi, milyen is volt azokban az időkben, amikor még guzsalyosba kellett járni, amikor akár egy hold földön múlhatott a házasság, amikor az apa kérte meg a lány kezét, és az egész falu kivette a részét a mátkaságból, a vőlegénységből, az esküvőből és a lakodalomból. Ezt a régmúlt világot igyekszik bemutatni, felhőtlen, igényes szórakozást nyújtva, mindvégig szem előtt tartva a magyar népi hagyományok őrzését, fenntartását és továbbadását.
A produkció nem jöhetett volna létre pályázati források lehívása nélkül: a Communitas Alapítvány, valamint a Bethlen Gábor Alap segített abban, hogy az előadás megvalósuljon. Az előadásra érvényesek a márciusban, a 2014-es évre megváltott Kamaraszínházi bérletek. A 17 órakor kezdődő előadásra a kedvezményes teljes, kedvezményes kamaraszínházi és a diákbérletek érvényesek, a 19 órai előadásra a felnőtt teljes bérletek és a meghívók érvényesek. Az előadás időtartama 45 perc.
Jegyigénylés: 0755/04–52–00, akamara.ro@gmail.com
Kulcsár Székely Attila tavaly a Magyar Szórvány Napján két Arad megyei településen, Angyalkúton és Gyorokon is bemutatta a Halhatatlan életet. Az akkor készült interjú a színművésszel meghallgatható itt.A rovatból ajánljuk:
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Sissi, a magyarok barátja – Utazó kiállítás Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatáról [AUDIO]
Aradi emlékjelekről is szó esett.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.


