„Ha nem kell hidakat felégetni magunk mögött, ne is égessük fel” – interjú Novák Péterrel a Nagyvárosi bujdosók bemutatója után [AUDIÓ]

Nagyvarosi bujdosok2Kiss Ferenc Nagyvárosi bujdosók című lemezéből készült a Nagyváradi Táncegyüttes hasonló című táncestje, amelyből két előadást is játszottak pénteken Aradon, a kamaraszínház meghívására. A zenés darab a kortárs tánc, a kontakttánc és a néptánc ötvözete, egyben a népi kultúra átültetése a mai gondolatiságba. A produkció a térségünkben élő, a kiút- és identitáskeresés korszakát élő fiatalokat is megpróbálja megszólítani.
Novák Péter Novák Péter

A második előadás után a Ioan Slavici Színházban kérdezte Pataky Lehel Zsolt a rendezőt, a közismert magyarországi zenészt és előadó-műsorvezetőt, Novák Pétert. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült interjút! [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Nagyvarosi_bujdosok_Novak…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.