Gyulán is bemutatták Szép Mária Terézia verseskönyvét

A múlt hétfőn a gyulai könyvtárban is bemutatták az aradi gyökerű, de jelenleg Eleken élő Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó… című verseskötetét. A magát „későn érő típusnak” tartó költő első kötete az aradi Kölcsey Egyesület Fecskés-könyvek sorozatában jelent meg, és a Magyar Költészet Napja alklamából mutatták be idén áprilisban először Aradon.

Szép Mária Terézia Pankotán született, tízéves korától Aradon élt – mindkét helyen néhány háznyira Csiky Gergely, illetve Tóth Árpád szülőházától. Pankotáról a világosi vár romjaira látott, hét évet élt Gyulán, jelenleg Eleken lakik. Életművének legfrissebb szelete 32 hosszabb-rövidebb alkotást foglal magába, amelyek negyedének kizárólagos témája a szó megszületése – olvasható a Gyulai Hírlapban, amelynek részletes beszámolója a rendezvényről itt érhető el.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.