Groșan Cristina független rendezői díjat kapott

A 40 év alatti női filmeseket elismerő független rendezői díjat kapott Velencében Groșan Cristina, akinek Hétköznapi kudarcok című filmjét a Velencei Filmfesztivál független kísérőrendezvényén, a Giornate degli Autori programban mutatták be.

A cseh-magyar-szlovák-olasz koprodukcióban, mások mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült játékfilmet kilenc további produkcióval együtt hívták meg a Giornate degli Autori programba, amelyet a cannes-i Rendezők két hete program mintájára hoztak létre Velencében.

A Velencei Filmfesztivál honlapja szerint az aradi születésű, de Budapesten élő Groșan Cristina a svéd Isabella Carbonell-lel együtt kapta meg az Autrici Under 40 (40 év alatti női alkotók) elnevezésű díjat a legjobb rendező kategóriában. Az elismerést a Venezia a Napoli. Il cinema esteso elnevezésű nemzetközi filmszemle hozta létre a 2020-ban 42 évesen elhunyt rendezőnő, Valentina Pedicini emlékére. A szemle honlapja szerint a díjazottak a Velencei Filmfesztivál hivatalos programjának Orizzonti (Horizontok) és Orizzonti Extra (Horizontok Extra) válogatásából, valamint két független kísérőrendezvény, a Giornate degli Autori (Szerzői napok) és a Settimana Internazionale della Critica (Filmkritikusok Nemzetközi Hete) programjából kerülhetnek ki.

A Venezia a Napoli Facebook-oldalán olvasható indoklás szerint a díjat többek között az ambiciózus perspektívájú film frissességéért és a fiatal szakemberek – köztük számos női alkotó – bevonásáért ítélték Groșan Cristinának.

Az alkotók MTI-hez eljuttatott közleménye kiemeli, hogy a díjat először kapta meg magyar filmes. „Nemzetközi közönség előtt megméretkezni hatalmas kiváltság, ugyanakkor hihetetlen izgalom is a számomra. Mindig ott motoszkál a kérdés a magamfajta rendező fejében, hogy a mi kelet-európai nézőpontunkra, történeteinkre hogyan rezonál és mennyire nyitott a nagyvilág” – idézi a közlemény Groșan Cristinát, aki szerint számára és alkotótársai számára ezért is fontos visszajelzés ez a díj.

A Hétköznapi kudarcokat, amelyben Kerekes Vica is játszik, Groșan Cristina nagyrészt cseh színészekkel forgatta. A filmben megmagyarázhatatlan természeti jelenség zavarja meg három nő átlagosnak induló napját, de a káosz közepette megpróbálják átvészelni a napot, és megtalálni helyüket a világban. A Hétköznapi kudarcok forgatókönyvírója Klára Vlasáková, operatőre Győri Márk, vágója Meller Anna. A film magyar gyártója a Laokoon Filmgroup volt, producerei pedig Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.