Godspell a Pesti Broadway előadásában

November 11-én, vasárnap az Aradi Kamaraszínház és az EMKE szervezésében a Budapesti Operettszínház nagy hagyományokkal rendelkező iskolája, a Vasutas Zeneiskolával közösen működtetett Pesti Broadway Stúdió mutatja be Aradon Stephen Schwartz–John-Michael Tebelak–Gebora György ikonikus előadását, a Godspell című musicalt a Bábszínházban.

Mi lehet az oka, hogy a hetvenes években szinte egyszerre, de egymástól függetlenül két mű is a zene, mégpedig a közérthető zene nyelvére fordította a világ legrégibb és legszebb történetét, a Bibliát? Talán az a tény, hogy kultúránk egyik alapműve évtizedekig méltatlan mellőzöttségbe kényszerült. Hit nélkül – valamilyen hit nélkül – az emberiség a vesztébe rohan. És ha éppen a zene az az eszköz, ami célba juttatja az üzenetet, és eltalálja az ifjú és idősebb nézők szívét – hát akkor szóljon a gyönyörű, fiatal zene!

A darab Máté Evangéliumát meséli el kortárs témákkal ötvözve. A színpadon folyamatos jelenlétre épülve látjuk a mai kor emberét mint tanítványokat, akik közé megérkezik Jézus, és tanítani kezdi őket. Vannak köztük, akik kinevetik, gúnyolják, mocskolódó szavakkal bántják, és ellene tesznek. Vannak azonban olyanok is, akik szívesen és örömmel fogadják tanítását. A darab végén a közönséggel együtt ők kerülnek többségbe, miközben felcsendülnek a világslágerekké lett dallamok.

A Budapesti Operettszínház és a Toldy Mária vezette Vasutas Zeneiskola együttműködése komoly múltra tekint vissza. A Pesti Broadway Musical Stúdió az eltelt több mint másfél évtizedben tehetséges művészek sokaságát ajándékozta a zenés színháznak épp úgy, mint az Operettszínháznak. A Stúdióban folyó képzés célja, hogy az itt végzett fiatalok alkalmassá váljanak a zenés színházi elvárások magas színvonalú teljesítésére, s az így megszerzett ismereteik révén sor kerülhessen színházi foglalkoztatásukra, szerződtetésükre, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történő továbbtanulásukra.

A Bábszínházban november 11-én 17 órától kezdődő előadásra jegyek a nagyszínház pénztárában válthatók 5 (diák és nyugdíjas) és 10 lejes áron, illetve online a www.biletmaster.ro honlapon rendelhetők.

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.