Felújították Sütő András emlékházát Pusztakamaráson

Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író 1927-ben született a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre keletre fekvő Pusztakamaráson, 2006-ban hunyt el Budapesten.

A Kolozs megyei Pusztakamaráson vasárnap felavatták a falu nagy szülöttének, Sütő Andrásnak a felújított emlékházát – tájékoztatott hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az avatóünnepségen mondott ünnepi beszédében az erdélyi magyar irodalom és közélet szétválaszthatatlanságáról szólt, megemlítvén, hogy Sütő András 1989 után a szövetségben vállalt szerepet. Az írót 1990-ben, Marosvásárhely fekete márciusában, az RMDSZ-székházát feldúló tömeg súlyosan bántalmazta, fél szemére megvakította.

„Sütő András tudta, hogy az erdélyi magyarság és az erdélyi magyar politika történetében az írói mivolt és a közéleti szerepvállalás mindig együtt járt. E kettőt igazából nem lehetett szétválasztani: az igazi íróknál ez soha nem vált a mű rovására, a közéleti szerepet pedig nem akadályozta az írói munka” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele. A szövetség elnöke megemlítette: Sütő András művei azokat a fájdalmakat közvetítették, amelyek a sötét nyolcvanas években az erdélyi magyar közösséget érték. Úgy vélte, az író szülőházának olyan zarándokhellyé kell válnia, ahová ellátogathatnak a Kárpát-medencéből mindazok, akik Sütő öröksége, irodalmi és közéleti pályájának fennmaradt emlékei iránt érdeklődnek. „Abban a munkában is részt szeretnénk venni, amelynek célja az, hogy Sütő Andrásnak méltó helyet biztosítson a magyar köztudatban” – jelentette ki.

Széman Péter, az emlékházat felújító Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar szórványnak számító Mezőségen különösen fontos az emlékház létrehozása, hiszen ebben a térségben „keresve is alig találni” emlékházakat, magyar kulturális létesítményeket. Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese a magyar kormány üzenetét tolmácsolta és rámutatott arra: a Sütő-emlékház is tanúsítja, hogy egy szórványközösség, a gyakran hangoztatott hátrányai ellenére is értéket teremt. A főosztályvezető-helyettes beszédében Sütő Andrásnak a teljes körű anyanyelvű oktatásért való kiállására emlékezett, és hozzátette: a megmaradásért ezt továbbra is biztosítani kell valamennyi szórványközösség számára.

Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író 1927-ben született a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre keletre fekvő Pusztakamaráson, 2006-ban hunyt el Budapesten. Élete legnagyobb részét Marosvásárhelyen töltötte, az ottani református temetőben helyezték örök nyugalomra. Az író számos drámáját mutatták be Erdélyben és Magyarországon. A kommunista diktatúra utolsó évtizedében Romániában betiltották műveinek kiadását és színpadra állítását.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Megdőlt a látogatói rekord a múzeumban, a Képtár és az Ereklyemúzeum a fő vonzerők között
Több mint 67 ezren látogatták a közgyűjtemény állandó és időszakos kiállításait, valamint rendezvényeit. A legnépszerűbb tárlatok közé tartozik az 1848–1849-es Ereklyemúzeum és a világhírű magyar festők műveiből álló Képtár.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Február 15-én és március 1-jén állítják ismét színre.
Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.