Falusi ízekkel folytatódik a Szórvány Kulturális Karaván

Augusztus 15-én az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös folklórelőadásával indul újra útnak az Aradi Kamaraszínház idei Szórvány Kulturális Karavánja.

A magyar kormány támogatásával megvalósuló egyhetes turné során a Falusi ízek című produkciót láthatja majd a közönség Aradon és hat Arad megyei településen. A néptáncelőadás egyes műsorszámait a békéscsabai Kispipa Zenekar élő muzsikája kíséri, valamint Gerner Csaba színész előadásában pajzán prózák teszik színesebbé.

A Falusi ízek című folklórelőadás egy néprajzi kalandozás a Kárpát-medencében. A képzeletbeli utazás alatt az alkotók olyan táncokat, zenéket, dalokat fűztek össze, amelyek néprajzi jelentősége megkérdőjelezhetetlen a magyar nyelvterületen. A Gyergyai hármas koreográfia például a Székelyföld legkeletibb felén található, kevésbé ismert néprajzi terület virtuóz táncaiba nyújt betekintést. Ugyanakkor a bő egyórás műsorban helyet kap a Kárpát-medence legvirtuózabb férfi tánca, a bogártelki legényes, megelevenednek a Szeged környéki magyar falvak farsangi szokásai és a bihari mezőség férfi táncai is.

A békéscsabai Kispipa Zenekar ízelítőt ad a vajdasági tambura muzsikából, majd az Észak-Kelet Magyarországon élő szlovákok zenei világába kalauzolja a nézőket. A falusi táncok, zenék és dalok mellett Gerner Csaba színész mesével, történetekkel, pajzán prózával színesíti az előadást, amelynek koreográfusai Farkas Tamás és Farkas Ágnes.

Fotók: Aradi Kamaraszínház

A IV. Szórvány Kulturális Karaván augusztusra tervezett programja:

  • AUGUSZTUS 15. – KISPEREG, 21.00, SZABADTÉR
  • AUGUSZTUS 16. – FAZEKASVARSÁND, 21.00, SZABADTÉR
  • AUGUSZTUS 17. – SIMONYIFALVA, 21.00, KULTÚRHÁZ
  • AUGUSZTUS 18. –  KISIRATOS, 20.00, SZABADTÉR
  • AUGUSZTUS 19. – NAGYZERIND, 21.00, SZABADTÉR
  • AUGUSZTUS 20. – ARAD, 20.00, NYÁRI SZÍNHÁZ
  • AUGUSZTUS 21. – NAGYIRATOS, 21.00, SZABADTÉR

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.