Esőember Kulka Jánossal és Nagy Ervinnel a kamaraszínházban

Esoember - Kulka Janossal (2)Május 23-án, pénteken 18, illetve 20.30 órai kezdettel Kulka János és Nagy Ervin főszereplésével az Esőember című előadást láthatják az Aradi Kamaraszínház nézői a nagyszínházban. Az Esőember a szeretetről szól. Pontosabban annak különböző formáiról, és a vele járó nehézségekről. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Mindezt még az sem tudja megváltoztatni, amikor rég nem látott apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet a titokzatos kedvezményezett? Némi nyomozás után fedezi fel, hogy egy intézetben él egy autista zseni, aki az ő testvérbátyja, és akinek a létezéséről sem volt fogalma sohasem – és ő örökölte a milliókat. Elkezdődik egy hosszú, valóságos és lelki utazás, amelynek során két külön világ csiszolódik egymáshoz, és a furcsa, magába zárt autista talán képes megnyitni öccse kérges szívét. Barry Levinson 1988-as, Oscar-díjas filmjét tavaly adaptálták színpadra, és a londoni premieren Josh Hartnett alakította Charlie szerepét. Budapesten parádés szereposztásban mutatkozott be a klasszikussá vált történet, és most Aradon is látható. A produkció – túl a századik előadáson is – sikerrel megy a budapesti Belvárosi Színházban. Raymond Babbitt szerepét Kulka János játssza. A színész a szerepről így nyilatkozott: „Ez egy csodálatos szerep. Nagy találkozás, magammal is. Mindig azt hittem, hogy csak bennünk, színészekben van meg az örökös gyereklét, de egyre inkább azt gondolom, hogy mindenkiben lakik egy autista gyerek, csak nem tud róla.” A 18 órai előadásra a kedvezményes nagyszínházi, kedvezményes teljes, valamint a diákbérletek érvényesek. A 20.30 órai előadásra a felnőtt nagyszínházi, a felnőtt teljes bérletek, valamint a meghívók érvényesek. Jegyek egy órával az előadások előtt a nagyszínházban kaphatók, valamint a 0755/04–52–00-ás telefonszámon rendelhetők. Az előadás egyrészes, 105 percig tart. Szereposztás: Kulka János: Raymond Babbitt Nagy Ervin: Charlie Babbitt Cseh Judit: Susan Nagy Viktor: dr. Bruener Urbanovits Krisztina: Lucy/pincérnő/Iris, kurva Simicz Sándor: Mr. Mooney/rendőr/dr. Marston Rendező: Anger Zsolt Producer: Orlai Tibor

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.