Erdélyi együttes nyerte A Dal 2023-at

A szászrégeni Titán együttes Éjféli járat című dala nyerte az idei magyarországi nemzeti dalválasztó show-t. „Az Év Dala 2023” cím és a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett tízmillió forinttal építheti tovább karrierjét a zenekar – olvasható a magyar közmédia közleményében.

Véget ért Magyarország egyetlen dalválasztója, a szombat esti döntő nyolc dala szimfonikus változatban versengett az év dala címért a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében. A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a blues hangzású Nincsen semmi boldogságom Panka ás Kristóf előadásában, a szólistává előlépett Szebényi Dániel Vigasztaló című produkciója, a filmzenehatású Éjféli járat a szászrégeni Titántól, valamint az énekes-dalszerző Szekeres András lírai dala, Az ősz. A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal az Éjféli járat című dalt választották az év magyar slágerének.

A Titán megnyerte „Az Év Dala 2023”, valamint a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerést, emellett a zenei produkciója fejlesztésére fordítható tízmillió forintos pénzjutalmat is kap.

 

 

A döntőbe jutott másik hét versenyző is pénznyereményben részesül. A legjobb négy között végzett másik három produkció előadója öt-öt millió forinttal, a további négy finalista – a mezőny metál képviselője, az EVERFLASH az ukulelés Mocskonyi Dörgő, az egyből magával ragadó QUACK, és a fesztiválhangulatú Roy Galeri – egy-egy millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét. 

A magyar könnyűzene ünnepére, A Dal 2023 fináléjába extra produkcióval tért vissza Oláh Ibolya. A rövidesen megjelenő nyereménylemezének egyik új dala, az Ami a szívemen, az a számon televíziós premierként debütált a Dunán. Az énekes a Nem adom el című dallal nyerte meg tavaly a dalválasztót, és ezzel az „Az Év Dala 2022” címet.

A Dal 2023 adásai újranézhetők adal.hu-n.

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.