Elindult az idei Szórvány Kulturális Karaván

Nagy sikerrel vendégszerepelt Simonyifalván, majd Kisjenőben az Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020-as turnéja keretében az elmúlt hétvégén. Ősz végéig Arad megyei kistelepüléseket keres fel a társulat a Ki szívét osztja szét című előadással, Varga Miklós főszereplésével.

Olyan, a szórványban élő magyar emberekhez látogat el a kamarasznház, akik amúgy nem, vagy csak nehezen jutnak el színházba.

Simonyifalva és Kisjenő magyar közössége egyaránt megerősítette, hogy a vidéki embereknek szükségük van arra, hogy a színház saját közegükben szólítsa meg őket, hiszen az ott szerzett kulturális élmények az összetartozást és a rájuk figyelés érzését erősítik. Különösen fontos ez a mostani járványhelyzetben, amikor hónapok óta nincsenek rendezvények. Mindkét településen szép számú közönség fogadta a Ki szívét osztja szét című táncszínházi produkciót, amelyet Varga Miklós színész-énekes főszereplésével és a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel közösen állított színpadra az Aradi Kamaraszínház.

A Tabán Táncegyüttes ars poeticájához tartozik „a magyar kultúra közvetítése a határon túli magyar testvérek számára”. Farkas Tamás, a tánccsoport művészeti vezetője, a kortárs táncjáték koreográfusa a turné kapcsán kiemelte: „Azért jöttünk, hogy szolgáljunk az itt élő magyarságnak”.

A simonyifalvi vendégszereplés után Varga Miklós színész-énekes arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint magyarnak lenni elsősorban a határon túl élőknek fontos. „Ők azok, akik őrzik magyarságukat és ezért is érdemes nekik elvinni az ilyen jellegű műsorokat. Én a magam módján próbálom tartani bennük a lelket, hogy őrizzék meg a magyarságukat, mert érdemes, mert soha nem tudhatjuk, hogy mikor fordul a történelem kereke” – nyilatkozta a legendás énekes.

Kamara-Karaván Simonyifalván

Közzétette: Aradi Kamaraszínház – 2020. július 11., szombat

A Kamara-karaván első két állomásán az előadásnak nagy sikere volt, a közönség tagjai közül többen meghatódva hallgatták Varga Miklós kivételesen karakteres hangját és jól ismert dalait, miközben a Tabán Táncegyüttes tagjai felejthetetlen élményt nyújtottak táncjátékukkal. A tervek szerint a karaván Szentpálon, Nagyiratoson, Majláthfalván, Zimándújfalun, Kisiratoson és Kisperegen folytatódik.

Az Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020” program a Magyar Kormány által, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-én keresztül támogatott nagyszabású kulturális projekt keretében valósul meg. Az előadássorozat partnere az Arad megyei RMDSZ-szervezet.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.