Eldőlt: Arad nem lesz Európa Kulturális Fővárosa

Fennakadt a rostán Arad pályázata a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címre – közölte péntek délben Steve Green, az illetékes európai zsűri elnöke a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárban tartott sajtótájékoztatón. A közel egy tucat romániai jelentkező közül Bukarest, Kolozsvár, Nagybánya és Temesvár jutott a következő körbe. Ennek a négy városnak bővítenie kell a pályázatát.

Az elbírálás több fordulóban történik, és 2016 végén vagy 2017 elején hirdetnek győztest. Az biztos, hogy 2021-ben Románia és Görögország egy-egy városa töltheti be a megtisztelő szerepet. Gheorghe Falcă aradi polgármester a pályázási szándék bejelentésekor azt mondta, hogy a megyeszékhely akkor is nyer, ha elutasítják a jelentkezését, mert olyan beruházások kezdődnek meg e programnak a keretében, aminek hosszú távon hasznát látja majd a település. A polgármester szerint a soknemzetiségűség, a multikulturalitás, a kedvező földrajzi fekvés, az európai népekkel való szoros történelmi kapcsolat szólhatott voln Arad mellett.

1985 óta több mint 35 kulturális fővárosa volt Európának.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.