Egy magyar és egy aradi kötődésű film a művészmoziban

Folytatódik a szabadtéri vetítések sorozata az aradi Művelődési Központ szervezésében.

Pénteken és szombaton egy aradi témájú, illetve egy magyarországi filmet vetítenek a művészmoziban (Arta).

A Casa cu lacăt (Vaslakat-ház) című film egy aradi középiskolában évekkel ezelőtt történt korrupciós cselekményt dolgoz fel. Az alkotás tulajdonképpen egy dokumentumfilm, szereplői és alanyai között valós személyek vannak, akik részesei vagy elszenvedői voltak a cselekménynek, vagy a jelenségről beszélnek szakértőkként.

A film rendezője az Diana Ramona Gavra gyvéd. A vetítés augusztus 21-én, pénteken 21 órakor kezdődik.

Az Orosz Dénes által rendezett Seveled című filmet tavaly decemberben mutatták be először, Romániában elsőként Aradon vetítik augusztus 22-én, szombaton 21 órától. A Poligamy és a Coming Out rendezője a legjobb magyar színészek több generációját hívta meg új, korunk párkapcsolati bajait, örömeit és botrányait feltérképező, önfeledt romantikus vígjátékába – írja a port.hu.

Gergő (Mészáros Béla), a csajozógép filmkritikus szeretne beteg édesanyja (Básti Juli) kedvében járni, és a jó ügy érdekében hazudik egy nagyot. Beviszi hozzá a kórházba a szomszédját (Tenki Réka, akit az Aradi Kamaraszínházban is láthattunk), a nagyszájú ex-sztriptíztáncosnőt, akinek van egy nagy előnye: öt hónapos terhes. Az unokamániás anyuka boldogan látja, hogy a fia révbe ért, elbúcsúzik mindenkitől – és meggyógyul.

Ettől kezdve Gergő és Saci kénytelen újabb és újabb hazugságokkal tartani a frontot. Bár alig bírják egymást elviselni, ha jön a „nagyi”, úgy tesznek, mintha boldog, fiatal pár volnának. Az átverések persze sosem tökéletesek, és a bonyodalom Saci pocakjával együtt terebélyesedik: pedig előbb-utóbb meg kell születnie a megoldásnak.

A nyári kerti vetítésekre a belépés ingyenes, de helyet előre kell foglalni a 0257/280–526-os telefonszámon (hétfőtől csütörtökig 8–17 óra között, pénteken 8–14 óra között) vagy a cinemaartaarad@gmail.com e-mail címen. Rossz idő esetén más időpontra halasztják az eseményeket.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.