Cserhalmi Györggyel órákon keresztül lehetne csevegni a színpadon filmről, színházról, politikáról, pályatársakról, s akkor még ki sem csavarta sztorijainak tárházát. Ezért aztán a faggató Nótáros Lajos ma este rém kacifántos helyzetbe szorult, mert bő másfél óra alatt kellett felskicceltesse a nézőknek Cserhalmit. A tehetséget, a szakma „fenegyerekét”, a színházalapítót, a művészt, barátot, ellenséget, az imádottat és utáltat, hadd ne soroljam tovább. Cserhalmit könnyú megbontani, tapasztalt interjúalany, ezért több esetben is rásegített a beszélgetésre, hogy minél színesebbek legyenek az életrajzi-életművi cseppek. Amelyek szétfutottak a nézőtéren, s aki látta-hallotta ma este az Aradi Kamaraszínház beszélgetős-sorozatának újabb fejezetét, annak beletelik egy-két napjába, amíg önmagában öszerakja Cserhalmi személyiségének néhány cserepét. S akkor még mindig ott motoszkál majd az emberben további háromszáz kérdés, amit feltett volna, csak hát az idő természetesen korlátot szabott az ember- és színházi korrajz terjedelmének.
A beszélgetést rögzítették, s Nótáros Lajos bejelentette, szeretnék a jövőben a magyar színházi élet legjelesebb tagjait meghívni Aradra, hogy aztán ezekből a beszélgetésekből bárki által elérhető film készüljön.
Irházi János
A nyilvános interjúból Pataky Lehel Zsolt készített összefoglalót a Temesvári Rádió számára.
[ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Cserhalmi_Gyorgy_a_Kamara…" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]
Élmény volt Cserhalmit hallgatni, ez nem kérdés. De, némiképp ismerve a „lazán” csapongó stílusát, talán feladható lett volna a szigorúan lineáris kérdésfüzér (gyermekkor–pályaválasztás–első szerepek stb.) és több színes személyiség-cserép bontakozhatott volna ki.
Arról nem beszélve, hogy akármilyen érdekes lehet Cserhalmi egy-egy régi rendezőhöz, pályatárshoz való kapcsolata (nem Latinovitsra gondolok, hisz ő tényleg közismert), ha az említett filmeket az aradi közönség nem látta, mert nem is láthatta (ahogy azt a kérdező is többször megfogalmazta), akkor a belterjessé váló beszélgetés a színpadon reked. Fogalmazzunk magyarul, unatkozni kezd a közönség. Volt a ma esti beszélgetésnek egy ilyen része, amely értékes perceket rabolt el a valóban rövid előadásidőből. Miközben egyetlen kérdés sem jutott a Mephistóról, vagy a hétköznapok Cserhalmijáról (két szerep között mivel foglalkozik, mivel kapcsolódik ki, mi kapcsolja a faluhoz és mi nem Budapesthez stb.), vagy a 65 évesen is hihetetlenül friss, fiatalos megjelenéséről (ezt hogy lehetett kihagyni?!) stb. stb. S ha már annyi szó esett a politikamentességről, elegánsan megemlíthető lett volna, hogy Cserhalmi 2009-ben az európai parlamenti választáson az LMP és a Humanista Párt által alakított listán a 20. helyen szerepelt. Tudom, tudom, a további háromszáz kérdés kategóriája ez is. De mégis.
Még valami. Kicsit (kicsit?) zavaró volt a színpadon nyüzsgő komplett filmstúdió. A két állókamerás úriember még csak-csak elviselhető lett volna némileg szokatlan díszletpótlékként, ám a kamera krános ötlet valahogy nagyon nem odavaló volt. Az egy dolog, hogy a nézők feje előtt, mellett, felett Damoklész kardjaként (kamerájaként) függő, röpködő eszköz leginkább egy rockkoncert s nem egy bensőséges beszélgetés hangulatát idézte, ám a lendületesen röpködő masinéria még Cserhalmira is némiképp riasztóan hatott. Nézzék csak vissza a felvételt, az elején átlag tíz másodpercenként pillogott oda a vészesen suhanó kamerára. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ettől izgalmasabb lett volna a nyilvános interjú. Gondoljunk csak a Veiszer Alinda-fél Zárórákra (ismerősen hangzik még, legalább néhányunk számára?). Mi van azokon a felvételeken? Két ember, két arc, ennyi. Ja, és egy órán át székbe ragasztó, élő, vibráló beszélgetés. Ennyi. Nem is kell több.