Az Aradi Kamaraszínház soron következő előadását, Bajor Imre önálló estjét, november 30-án láthatják az érdeklődők 17, illetve 20 órai kezdettel a Kamaraszínházban, a Bábszínház épületében.
A stand-up nem új keletű műfaj, sőt! Az elmúlt években soha nem látott népszerűségnek örvend, talán a médiának (is) köszönhetően. Sokan próbálgatják ezt a rendkívül izgalmas, egyedi és igazán különleges műfaját a kabarénak. Igazi nagy sztorikat láthat és hallhat a közönség! Olyanokat, amelyekre már-már azt mondhatjuk, történelem. Bajor Imre, mindenki „Oli úrja” stand upol. A közönség is részese lesz ennek az interaktív előadásnak ahol megvitatja, előadja, elénekli a nagy kérdéseket…
„Eredetileg hárman léptünk volna fel. ...Én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó. Ismerve a mai viszonyokat, maradtam én, az örök hipochonder, aki mesél kórházról, a barátairól, énekelget egy kicsit, és élete végéig keresi a kultúrházat. Találkozzunk… Én ott leszek!
Csóközön: Bajor Imre”
A 17 órai előadásra a zöld, kedvezményes bérletek valamint a diákbérletek, a 20 órai előadásra a piros, teljes árú bérletek és a meghívók érvényesek.
Az Aradi Kamaraszínház ezúton értesíti a bérlettel nem rendelkező érdeklődőket, hogy az előadásokra a helyek megteltek, a színház elővételben jegyeket az előadásra nem tud biztosítani.Csóközön, Arad: Bajor Imre estje
Az Aradi Kamaraszínház soron következő előadását, Bajor Imre önálló estjét, november 30-án láthatják az érdeklődők 17, illetve 20 órai kezdettel a Kamaraszínházban, a Bábszínház épületében.
A stand-up nem új keletű műfaj, sőt! Az elmúlt években soha nem látott népszerűségnek örvend, talán a médiának (is) köszönhetően. Sokan próbálgatják ezt a rendkívül izgalmas, egyedi és igazán különleges műfaját a kabarénak. Igazi nagy sztorikat láthat és hallhat a közönség! Olyanokat, amelyekre már-már azt mondhatjuk, történelem. Bajor Imre, mindenki „Oli úrja” stand upol. A közönség is részese lesz ennek az interaktív előadásnak ahol megvitatja, előadja, elénekli a nagy kérdéseket…
„Eredetileg hárman léptünk volna fel. ...Én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó. Ismerve a mai viszonyokat, maradtam én, az örök hipochonder, aki mesél kórházról, a barátairól, énekelget egy kicsit, és élete végéig keresi a kultúrházat. Találkozzunk… Én ott leszek!
Csóközön: Bajor Imre”
A 17 órai előadásra a zöld, kedvezményes bérletek valamint a diákbérletek, a 20 órai előadásra a piros, teljes árú bérletek és a meghívók érvényesek.
Az Aradi Kamaraszínház ezúton értesíti a bérlettel nem rendelkező érdeklődőket, hogy az előadásokra a helyek megteltek, a színház elővételben jegyeket az előadásra nem tud biztosítani.A rovatból ajánljuk:
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Sissi, a magyarok barátja – Utazó kiállítás Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatáról [AUDIO]
Aradi emlékjelekről is szó esett.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.


