Call girl a színpadon

Október 31-én, vasárnap 19 órától különleges látványvilágú, hangulatú és rendhagyó kortárs történetet feldolgozó darabot láthat az Aradi Kamaraszínház közönsége. A Mozsár Műhely és a Manna Produkció közös előadásában Mészáros Piroska lép színpadra a bábszínház termében.

Egy színésznő, történetesen Mészáros Piroska, mikor épp szabadúszó és láthatóan nem olyan ritmusban kapja a feladatokat, hogy abból meg tudjon élni, belép egy multinacionális cég ajtaján. Mivel három nyelven beszél, empatikus és alkalmazkodó, azonnal felveszik. Közben mégis megérkezik egy színházi feladat… A Mozsár Műhely és a Manna Produkció Call Girl című előadása valós történet, színházba ágyazva.

Mészáros Piroska így mesél az előadásról: „Sosem gondoltam volna, hogy én egyszer egyedül fogok játszani, mert számomra ez a szakma mindig közösségi lesz. Boronkay Somával nagyon sok időt töltöttünk a darab megírásával. Majd Spáh Dáviddal együtt hármasban, végül ebben a munkában is meglett az a közösségi élményem, amire vágyom a színházban. Nagyon hálás vagyok a bizalmukért. Az elkészült darab szövege is a hármunk munkájának a gyümölcse, és szinte minden szó igaz. És egy csomószor akkor is igaz, ha hihetetlennek tűnik.”

A színésznő saját élményeit osztja meg arról, hogy milyen két lábbal a földön élni, és hogyan találta meg a helyét színésznőként egy multinacionális cég call centerében.

Az előadásra jegyek 10 (teljes ár) és 5 (diák, nyugdíjas) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán, pénteken 10–16, csütörtökön 10–14 és 17–19 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.

Az aktuális járványügyi szabályok értelmében az előadáson azok vehetnek részt, akik rendelkeznek oltási igazolvánnyal vagy kigyógyultak a koronavírus-megbetegedésből és ezt bizonyítani tudják 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolással.

Call Girl

  • Írta: Mészáros Piroska és Boronkay Soma
  • Előadó: Mészáros Piroska
  • Rendező: Spáh Dávid
  • Dramaturg: Boronkay Soma
  • Zeneszerző: Szöllősi János
  • Dalszövegek: Mészáros Piroska
  • Technikus: Balázs Krisztián
  • Jelmeztervező: Butor Kriszta
  • Videók: Nemes Oresztész, Spáh Károly, Nemes Fruzsina
  • Koreográfus: Simányi Zsuzsanna
  • Rendezőasszisztens: Kovács Zsuzsanna
  • Produkciós vezető: Gáspár Anna

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.