Budapest-Hegyvidéken állított ki Eisele Szűcs Zoé
Eisele Szűcs Zoé aradi képzőművész festménykiállítását nyitották meg a múlt csütörtökön Budapesten a XII. kerületi önkormányzat folyosógalériáján – írja A hegyvidékiek honlapja. A művészt és az aradi vendégeket Fonti Krisztina alpolgármester köszöntötte, utána Bognár Levente aradi alpolgármester fejtette ki, hogy „öröm elhozni kulturális értékeinket a világváros Budapestre”, majd Siska-szabó Hajnalka aradi festőművész és tanár méltatta Eisele Szűcs Zoét, aki nemcsak festőművész, hanem díszlettervező, grafikus, és költő is. „Az ecset és a szén napszámosa, a festő, aki színesen álmodik és fekete-fehéren él” – mondta a művészről.
A rovatból ajánljuk:
Kortárs szlovák dráma és Jászai-díjas színművész a kamaraszínház színpadán
Március 27-én és április 1-jén.
Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Megdőlt a látogatói rekord a múzeumban, a Képtár és az Ereklyemúzeum a fő vonzerők között
Több mint 67 ezer érdeklődő.



