Bemutatták Budapesten a borosjenői kőleleteket

A Borosjenőn feltárt különleges 12. századi kőleleteket egy szakmai szimpóziumon mutatták be a budapesti Batthyány Lajos Alapítvány székházában szerdán – közölte a Teleki László Alapítvány az MTI-vel.

A Fehér-Körös-menti Borosjenőn lévő várkastélyban előbb 2016-ban, majd 2019 őszén a Rómer Flóris-terv finanszírozásában találták meg az egykor a településhez közel állt monostor, Dénesmonostora kőmaradványait. A borosjenői vár falaiból előkerült leletanyag az utóbbi évtizedek legfontosabb és leggazdagabb román stílusú kőfaragvány-együttese a régióban – olvasható a közleményben.

A dénesmonostorai kolostorból eddig egyetlen lelet volt ismert: egy szirént ábrázoló faragott kő, amelyet ugyancsak a borosjenői vár falában találtak az épület 1870-es években zajlott felújításakor. A szirén Budapestre került, ma is látható a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán. A közlemény szerint az, hogy most meglelték a szirén „társait", komoly eredmény, mivel a hajdani Maros-völgyi kolostorláncból alig maradt ránk tárgyi emlék, ahogyan az Árpád-kor dél-magyarországi, alföldi építészetéről is alig rendelkezünk kézzelfogható emlékkel.

A borosjenői vár

A Maros völgyében az 11–12. században alakult ki egy sűrű, elsősorban bencés monostorokból álló hálózat. A monostorok közül több az erdélyi hegyek felől az alföld felé irányuló sószállításba is bekapcsolódott, fontos kereskedelmi hely volt, így komoly gazdagságra tett szert. Közéjük tartozhatott a Borosjenő határában valaha állt Dénesmonostora is. A monostort feltehetően nem a bencések, hanem a Magyarországon kevésbé ismert ágostonrendi kanonokok alapíthatták.

A mostani lelet bizonyítja a feltevést, amely szerint Dénesmonostora is szedhetett sóvámot. A faragott kőanyag ugyanis arra utal, hogy a monostor rendkívül igényes és drága épület lehetett, amelynek művészeti megoldásait a korban csak a legelőkelőbb egyházi-gazdasági központokban – például Egerben, Székesfehérváron – alkalmazták.

A Szentháromságnak ajánlott Dénesmonostorát a források először 1199-ben említik; a monostor a 16. századra néptelenedett el. A román kori kolostor romjait a 19. század végén Rómer Flóris és Márki Sándor történészek még látták a szomszédos Bokszeg irányában, és rajzi vázlatokat is készítettek róla. Kolozsvári régészek idén újra megkezdték feltárását, egyelőre pontos helyének meghatározását végzik, az ásátások várhatóan jövőre kezdődnek.

A monostor építőanyaga a környező területek épületeibe kerülhetett, köztük a borosjenői várba, amelyet a kisváros önkormányzata nemrég kezdett felújítani. Már a 2016-os falkutatások alkalmával kiderült, hogy a vár 1530–1540-es évekbeli bővítésekor korai, román stílusú, az 1200 előtti évtizedekben készült faragványokat használtak fel építőanyagként.

2016-ban 9 korai faragványt sikerült kiváltani, köztük számos elsőrangú színvonalat képviselő oszlopfejezettel. Kiemelkedik közülük egy palmettás, valamint egy akantuszlevelekkel díszített oszlopfejezet. Ezek mellett előkerült egy másik palmettás díszű és két kocka-oszlopfejezet, egy sarokleveles lábazat meg néhány oszloptörzs-töredék, némelyiküket fehér travertinből faragták.

2019-ben 14 kisebb-nagyobb kőelemmel bővült a lelet-együttes, köztük két oszlopfejezettel, az egyiket igen szép akantuszkompozíció díszíti, a másik egy kockafejezet. Felbukkant egy indadíszes faloszloplábazat is. Talán a legkülönlegesebb darab egy hatszirmú virágot ábrázoló kő, eredeti festéssel. Előkerült több összeillő párkányelem, valamint talán a kolostor egy nagyobb kapujának egy íves töredéke, és egy kisebb kapu szárának a részlete.

Mindezek mellett több olyan értékes faragványt azonosítottak, amelyeket a felújítás során nem lehetett kiváltani, például az északnyugati torony pincéjében két, korabeli festést hordozó kőlapot.

A kiváltott kőfaragványok az aradi múzeumba kerültek. A kutatás résztvevői szeretnének a restaurált faragványokból egy több helyszínen bemutatható kamarakiállítást szervezni. A leletanyag végső kiállítási helye a tervek szerint a helyreállított borosjenői vár lehet – olvasható a közleményben.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.