Bagoly és Cica Jordán Adéllal a főszerepben

Április 14-én, kedden 18 és 20.30 órától láthatják a nézők az Aradi Kamaraszínház 2015-ös évadának első nagyszínpadi előadását, a Bagoly és cica című vígjátékot Jordán Adéllal és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben.

Garantált nyolcvan perces kacagtató élményt ígér a budapesti Orlai Produkció előadása; a Bill Manhoff-darabot Pelsőczy Réka rendezte.

Vegyünk egy félszeg, zárkózott, szemüveges, magát írónak valló férfit, akit hívjunk egyszerűen csak Félixnek. Vagy inkább Frednek? Illetve vegyünk egy magát modellnek és színésznőnek valló nagyszájú, tűzrőlpattant és hatalmas hévvel bíró nőt, akit – az alsóneműjén kivillanó betűk alapján – hívjunk csak Dorisnak. Ezt a két alakot zárjuk egy közös térbe, lehetőleg egy felnagyított gyufás skatulyába, és nézzük meg, hogy ez az igencsak abszurd szituáció milyen helyzet- és jellemkomikumok megszületését idézi elő. Az idő előrehaladtával kiderül, hogy ez a két ember, akik magukat valakiknek csak képzelik, a felszín alatt, mégis mennyire hasonlóak.

Az előadás helyszíne a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme. A 18 órai előadásra a délutáni teljes, délutáni nagyszínházi és a diákbérletek érvényesek. A 20.30 órai előadásra az esti teljes, esti nagyszínházi bérletek és a meghívók érvényesek. Jegyek a 0721 26 58 27-es számon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen foglalhatók!

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.