Az Aradi Kamaraszínház vendégjátéka a Mikroszínpadon

Aradi Tibor humorista a VodkaPolkában debütált drámai főszerepben Aradi Tibor humorista a VodkaPolkában debütált drámai főszerepben

Az Aradi Kamaraszínház vendégjátékra utazik a budapesti Thália Színházba: a teátrum VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát című előadását láthatja a közönség március elsején és 2-án a Mikroszínpadon. A produkció különlegessége, hogy a Magyarországon és Romániában is ismert humorista, Aradi Tibor, az Aradi Kamaraszínház társulatának legújabb tagja ebben az előadásban lépett fel először drámai szerepben. (Az előadás aradi bemutatója tavaly október 7-én volt.) A VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát című előadást 7óra7.hu című portál a 2012-es év 40 legfontosabb előadása közé sorolta. A darabot Jevgenyij Griskovec, a kalinyingrádi születésű kortárs orosz színész-drámaíró személyes élményei alapján írta: a csendes-óceáni orosz flottánál töltött három évét dolgozta fel benne – megrázóan, mégis szórakoztatóan. Ezért a drámájáért Griskovec 1999-ben Három nővér-díjat kapott. A darab története gyermekien egyszerű: az elbeszélő arról mesél, miként szolgált három évet a csendes-óceáni flottánál. Az előadás ezeket az emlékeket, élményeket emeli a valóság fölé, keserédes humorral, zenével, énekkel mutat be egy emberi sorsot. Aradi Tibornak és a tangóharmonikán kísérő Borsos Pálnak, valamint a rendező Tapasztó Ernőnek köszönhetően, az előadásban keverednek az alkotók személyes élményei az eredeti szöveggel, ismert dalok és dallamok paródiái hangzanak el.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.