Az Aradi Kamaraszínház 2012-es legjei

Harsányi Attila Ronald szerepében

A 2012-es év legfontosabb előadásai közé sorolta az Aradi Kamaraszínház VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát című produkcióját a 7óra7 színházkritikai honlap, Harsányi Attila pedig a legjobb „one man”-elismerést érdemelte ki 2012-ben a toptipp.hu szerint, a kamaraszínház Ronald, a McDonald's bohóc című előadásában nyújtott alakításáért.
Az év végi elismerések is jelzik, hogy az Aradi Kamaraszínház igen sikeres évet zárt, hiszen tizenegy hazai és nemzetközi színházi fesztiválon vett részt, tíz díjat és elismerét szerzett, Aradon pedig egy rendkívül színvonalas évet zárt. „Úgy láttuk, hogy az idén igen elégedettek voltak az aradi nézők, elégedett volt a szakma, a kollégák, a fesztiválokon pedig méltó módon képviseltük a várost. Arra igen büszkék vagyunk, hogy magyar színház lévén ennyi meghívást kapunk román nyelvű fesztiválokra, így nemcsak az aradi magyar kulturális életet, hanem a teljes aradi kultúrát képviseljük” – mondta az Aradi Híreknek Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, hozzátéve: a 7óra7 és a toptipp év végi elismerése nagy piros pontot tett i-re, vagyis a 2012-es teljesítményre. Tapasztó Ernő szerint a legfontosabb, és az új év legégetőbb kérdése, hogy minél előbb önálló épületet kapjon a színház. „Erről a kérdésről nincs olyan hét, hogy ne egyeztetnénk Bognár Levente alpolgármesterre, akinek a színház – és nem csak – nagyon sokat köszönhet. Tisztában van a gondjainkkal, erdményeinkkel, és azzal is, hogy melyek azok a lépések, amelyeket meg kell tenni azért, hogy Arad egyetlen magyar nyelvű Nemzeti Jelentőségű Intézménye megfelelő módon működjön” – tette hozzá.

Aradi Tibor humorista a VodkaPolkában debütált drámai főszerepben

Tapasztó szerint a 2012-es év legnagyobb eredménye, hogy sikerült az aradi közönséget teljes mértékben maguk elé állítani, a régi bérleteseket megtartani, sőt számos új néző érdeklődik a színház előadásai iránt. „Szinte minden előadást telt házzal játszottunk. Sajnos nem minden érdeklődő jutott be a színházba, de a kollégákkal azon dolgozunk, hogy az idén már senki ne maradjon le az előadásokról. Tavaly aradi színpadra lépett tröbbek között Bajor Imre, Cseke Péter, Vágó István, Lórán Lenke, Nádas György, Heller Tamás, Aradi Tibor, Varga Ferenc József, a Kaláka együttes, Sas József, Beregi Péter, Voith Ági, Esztergályos Cecília, Koltai Róbert. Az idén is ismert nevek, színvonalas produkciók fogják színesíteni az Aradi Kamaraszínház évadát” – tette hozzá Tapasztó Ernő, aki nem árulta el, hogy az idén milyen produkciókat láthatnak majd a nézők, viszont megerősítette: valószínűleg január végén hirdetik meg az új évadot, és kezdik meg a bérletek árusítását.
Itt megtekinthető a VodkaPolka, avagy hogyan ettem kutyát című előadás videója.

 
Az Aradi Kamaraszínház 2012-es fesztiválszereplései:
XX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztivál, Nagybánya
(Heiner Müller: Kvartett, Rejtőzködők)
XVI. Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál és a III. Balkáni Színházak Fesztiválja, Piteşti
(Matei Vişniec: Lovak az ablakban)
VI. Interetnikai Színházi Fesztivál, Nagyvárad
(Örkény István: Tóték)
XXII. Nemzetközi THEALTER Színházi Fesztivál, Szeged
(Ronald  a McDonald’s Bohóc – Rodrigo Garcia nyomán)
Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválja, Kisvárda
(Heiner Müller: Kvartett)
EuroUnderground Nemzetközi Színházi Fesztivál, Arad
(Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata)
Európai Színházi Előadások Szemléje – a Román Dráma Fesztiválja, Temesvár
(Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata)
Határon Túli Magyar Színházi Szemle, Budapest
(Háljunk egymásba járni – Petri Györgyben a nők)
Első Torna-völgyi Kamaraszínházi Fesztivál, Szlovákia
(Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata)
Első Kárpát-medencei Független Színházak Fesztiválja, Budapest
(Ronald  a McDonald’s Bohóc – Rodrigo Garcia nyomán, Visky András: Megöltem az anyámat)
TESZT – V. Temesvári Eurorégiós Színhházi Találkozó
(Heiner Müller: Kvartett)

Az Aradi Kamaraszínház díjai és elismerési 2012-ben:
Legjobb „one man" 2012-ben (toptipp.hu) – Harsányi Attila a Ronald, a McDonald's bohóc című előadásában
Az év 40 legfontosabb előadásainak egyike (7óra7.hu) – Vodkapolka, avagy hogyan ettem kutyát
Kamara-díj  - Harsányi Attila és Tapasztó Ernő - a Társulat szavazata alapján
Arad Város Kiválósági Díja  - Éder Enikő
Legjobb női főszereplő - Éder Enikő Heiner Müller Kvartett című előadásában Merteuil szerepének megformálásáért (Aradi Kamaraszínház - MASZK Egyesület) - XX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztivál, Nagybánya
Legjobb színpadi zene - Ágoston Béla (Rejtőzködők- Aradi Kamaraszínház-Andaxínház) -XX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztivál, Nagybánya
Legjobb előadás (a fesztivál nagydíja): Heiner Müller: Kvartett – jelölés (Aradi Kamaraszínház-MASZK Egyesület) - XX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztivál, Nagybánya
Legjobb férfi főszereplő: Harsányi Attila, Heiner Müller: Kvartett – jelölés (Aradi Kamaraszínház-MASZK Egyesület) - XX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztivál, Nagybánya
Legjobb női főszereplő: Góbi Rita (Rejtőzködők) – jelölés (Aradi Kamaraszínház-Andaxínház) - XX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztivál, Nagybánya
Legjobb koreográfia: Zsalakovics Anikó (Rejtőzködők) – jelölés (Aradi Kamaraszínház-Andaxínház) - XX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztivál, Nagybánya

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.