Átadták a 2013-as Kölcsey-díjakat

Sandor Istvan post mortem kituntetesAlkalomhoz illően a Himnusz eléneklésével kezdődött a 2013-as aradi Kölcsey-díjak átadása a Magyar Kultúra Napján, szerda kora este a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. A patinás múltú Kölcsey Egyesület által immár 11. alkalommal – s harmadszor az RMDSZ-szel közösen – rendezett ünnepségen azokat tüntették ki, akiket az aradi magyarságért végzett munkájukért tartottak méltónak a bronzplakett és oklevél odaítélésére. A 2013-as Kölcsey-díj egyik kitüntetettje a tavaly tragikus hirtelenséggel 61 éves korában távozott Sándor István építész és operatőr. Építészként számos műemlék, középület és tér építési-rendezési tervét jegyezte, médiaszakemberként többek közt a Duna TV és a Magyar Televízió tudósítójaként az egész Kárpát-medencében ismerhették a nevét a tévénézők. A Bronzba álmodott magyar Golgota című dokumentumfilm – amely a Szabadság-szobor sorsát mutatja be az 1999-es várbeli kiszabadítástól a 2004-es újraállításig, és amelynek operatőre volt – levetítése után a televíziós kolléga, Puskel Emese Tünde méltatta Sándor István személyiségét és szakmai elkötelezettségét. A post mortem díjat Sándor István édesanyja, Klára, fia és lánya, Szilárd és Andrea, valamint élettársa, Mónika vette át. Sándor István megérdemelte volna, hogy személyesen vehesse át, de a díjazók megkéstek, vagy lehet, hogy ő sietett...Horvath Tunde kituntetese Az est másik kitüntetettjéről Horváth Tünde nyugdíjas tanárnőről, a bel- és külföldön egyaránt ismert Vox Juventutis gyermekkórus karnagyáról Matekovits Mihály, a pedagógusszövetség megyei elnöke mondott laudációt. Horváth Tünde meghatottan köszönte meg az elismerést, legnagyobb sikerének azt tartottak, hogy a Vox Juventutis 12 éve alatt több mint 150 fiatallal szeretette meg a karéneklést. A dísztermet zsúfolásig megtöltő közönséget Jankó András egyesületi és Bognár Levente RMDSZ-elnök köszöntötte, közreműködött a Vox Angelicus vonósnégyes, az iskola kórusa, szavalt Kis Zsuzsa és ifj. Tóthpál Béla diák, az ünnepségen jelen volt Tóth Guttmann Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke.

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.