Aradon a budapesti Nemzeti Színház

Szombaton 19 órától az Aradi Kamaraszínház szervezésében a nagyszínházban vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház vendégszerepel Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával.

Ez az előadás az új vezetésű Nemzeti Színház első bemutatója volt, amely az újrakezdés gondolatát hordozza magában. „Keresve sem találhatnék a világirodalomban még egy olyan szerzőt és darabot, amely most jobban illene hozzánk, az újrainduló Nemzetihez, mint Tamási Áron és a Vitéz lélek. Leginkább a derű miatt, ahogyan ez a történet megszólal” – nyilatkozta Vidnyánszky Attila igazgató, az előadás rendezője, aki szerint újra kell kezdeni, fölépíteni a „népet és a nemzetet, hittel és a szamárral”. A főhős a hitét, egy olyan erőt lát a szamárban, amelynek segítségével újra tudja kezdeni az életét, ám erről mindenki le akarja beszélni.

E „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarabnak az üzenete és egyben kérdése, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. Tamási Vitéz lélek című példázatát 1940-ben írta a Himnusz egy szamárral című elbeszélés átdolgozásaként. Görömbei András így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.”

A Vitéz lélek aradi bemutatója évfordulót is ünnepel, hiszen 140 éve, 1874. szeptember 21-én tartották az első premiert az aradi színház akkor elkészült új épületében.

Az előadás főbb szerepeit Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Martinovics Dorina és Reviczky Gábor alakítja, vendégművészként Mécs Károly és Nagy Anna is színpadra lép. A díszletvilág Olekszandr Bilozub munkája, a zeneszerző Könczei Árpád. Az előadás időtartama 3 óra, két szünettel. Az előadás nincs benne az Aradi Kamaraszínház bérletében, jegyek korlátozott számban előadás előtt még kaphatók. Érdeklődni lehet a 0755/04–52–00-s telefonszámon.

Tamási Áron: Vitéz Lélek


Az előadás nincs benne az Aradi Kamaraszínház bérletében, jegyek korlátozott számban előadás előtt még kaphatók. Érdeklődni lehet a 0755/04–52–00-s telefonszámon.

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.