Aradi magyar iskolák is készülnek a Magyar Kultúra Napjára [AUDIO]

Az aradi magyar iskolák megemlékezéssel, vetélkedőkkel vagy makettpályázattal készülnek a Magyar Kultúra Napjára.

Nem mindenütt Kölcsey Ferenchez és a Himnusz születésének 199. évfordulójához kötődnek a rendezvények, mert lesz, ahol más jeles személyiségre is emlékeznek a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Az iskolai rendezvényeket a jövő héten tartják. Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el csütörtök este:

Aradon a Magyar Kultúra Napján elsőestéjén, pénteken 18 órától a Kultúrpalotában adják át a 2021-es Kölcsey-díjat. A 140 évvel ezelőtt alapított Kölcsey Egyesület 2003-ban döntött a kitüntetés odaítéléséről olyan személyeknek vagy intézményeknek, akik, illetve amelyek az aradi magyarság megmaradásához járultak hozzá. A mostani díjazott Bognár Levente, aki 20 éven át volt a város alpolgármestere, és az indoklás szerint az aradi magyar közösség szellemi, kulturális és épített örökségének megőrzéséért, helyreállításáért, megóvásáért, hozzáférhetősége megtartásáért és fejlesztéséért kifejtett több évtizedes munkájáért kapja a Kölcsey-díjat.

Az ünnepségen közreműködik, Molnos András Csaba temesvári színművész, Tankó László, az Arad-belvárosi minorita templom orgonaművésze, majd Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész ad hangversenyt. A rendezvényen a Kölcsey Egyesület tavalyi évkönyvét és az egyesület által visszavásárolt, 19. század végi dokumentumaiból összeállított kötet is kézbe vehetik az érdeklődők.

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.