Aradi és gyulai diákok ismerkedtek Szántay Lajos palotáival [AUDIO]

Arad és Gyula szecessziós építészetével, a nemrégiben szülővárosában szobrot kapott Szántay Lajos műépítész munkásságával kapcsolatos művészeti vetélkedőt szerveztek a két testvértelepülés középiskolás diákjainak.

A versenyre benevezett közel 30 csapatnak, mintegy 70 tanulónak az aradi városképet a mai napig meghatározó Szántay Lajos életrajzi adataiból kellett kérdésekre felelnie, fel kellett ismerjék az építész által tervezett köz- és lakóépületeket, bérpalotákat, illetve egy fotópályázatra is fényképeket kellett készíteniük.

Bagyinszki Zoltán főszervező

A helytörténeti-művészetismereti játék egy része az interneten zajlott, de sok terepmunkát is kellett végezniük a diákoknak.

A nyertes alkotás

A díjkiosztó ünnepséget kedden tartották az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban. Ott készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.