60 kép, 30 művész és 20 tulajdonos – ez számokban a Kölcsey Galéria október 4-i, szombati kiállítása. A Kölcsey Egyesület által rendezett Aradi arcok – Századokon átívelő találkozás című tárlaton körülbelül kétszáz esztendő aradi portréi találkoznak a mai aradiakkal, hisz mindegyik alkotás egy-egy hajdanvolt, néhány pedig még ma is élő aradi személyt ábrázol. Híres embereket és egyszerű polgárokat. Többek között Wolff Károly, Balla Frigyes, Frenţiu Sever, Győrffy Éva, Chrilovici Miklós, Mezey József, Bálint Gyula, Pesky József, Magyari Ilma képei kerülnek kiállításra, a festményeken pedig hét minorita tartományfőnök, köztük a város történetírója, Lakatos Ottó, a templomépítő Csák Alajos Czirjék és a Vasárnap című folyóirat elindítója, Monay Ferenc lesz látható. De találkozhatunk Márki Sándor, a város mindmáig legteljesebb monográfiája szerzőjének képével, Dömötör László, a Kölcsey Egyesület főtitkárának, a múzeum egyik szellemi atyjának, művészek önarcképeivel és sok-sok aradi polgár portréjával.
Fekete Károly, a kiállítás kurátora egyfajta képzeletbeli sétatérre hívja az érdeklődőket, halk muzsikaszó, egy pohár bor vagy pezsgő mellett szombaton 18 órára a Széchenyi (Horia) utcai Klió-terembe.
A rendezvényt támogatja a polgármesteri hivatal, a Szabadság-szobor Egyesület, a megyei RMDSZ és a múzeum.
Aradi arcok – Századokon átívelő találkozás a Klió-teremben
A rovatból ajánljuk:
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Sissi, a magyarok barátja – Utazó kiállítás Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatáról [AUDIO]
Aradi emlékjelekről is szó esett.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.




