Arad kulturális nagykövete Puskel Péter [AUDIÓ]

Ötvenéves újságírói és közírói pályája elismeréseként köszöntötték az Arad Megyei Tanács székhelyén pénteken kora délután Puskel Pétert.

A köztiszteletnek örvendő – nyugállományba vonult, de még mindig aktív – újdondásznak főleg a helytörténeti kutatómunkáját, Arad ipartörténetének feltárását és megismertetését, sajtótörténetének megírását, az aradi vértanúkhoz fűződő ankdoták összegyűjtését, a békebeli boldog idők értékeinek megőrzésében végzett tevékenységét emelték ki.

Az április 16-án 77. életévét töltő, 17 kötetet jegyző – és legalább ennyiben társszerzőként közreműködő, némelyikben románul is publikáló – Puskel Péter megkapta többek között már a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Aranytollát, az RMDSZ Ezüstfenyő-díját, a Romániai Írók Szövetsége aradi szervezetének a díját, de ezúttal a román többségű megyei önkormányzat ismerte el életművét.

Iustin Cionca megyei tanácselnök Arad megye kulturális nagykövetének nevezte ki az egyébként román–orosz szakos tanári végzettségű publicistát, akinek az újságírói pályája 1968. április elsején kezdődött az akkori megyei magyar pártlapnál, a Vörös Lobogónál, és amely – legalábbis jogutódja, a Nyugati Jelen – mellett a mai napig is kitart.

Puskel Péter és felesége, Puskel Emese tanár-újságíró az ajándékba kapott tortával

Köszönöbeszédében az ünnepelt úgy fogalmazott, hogy hírlapírói munkája közben döbbent rá arra, hogy az újságcikkek tiszavirágéletűek, hiszen a másnapi újság csak egy értéktelen papírdarab, és ekkor döntötte el, hogy valami maradandóbbat alkot, a letűnt időket, a történelmi kort kutatja majd. „Mindvégig Arad szeretete vezérelt, az aradi – főleg magyar – emlékhelyek, épített és szellemi örökség megóvása” – mondta a lokálpatrióta, nyomdászcsalád sarjaként született Puskel Péter, aki bevallása szerint előbb tanult meg olvasni, mint beszélni.

A megyeháza tanácstermében összegyűlt, jobbára a magyar kor- és pályatársakból, tisztelőkből álló közönség előtt méltató beszédet mondott az ünnepeltről Doru Sinaci, a megyei könyvtár igazgatója, Bognár Levente aradi alpolgármester, valamint helybéli román értelmiségiek.

Puskel Péterrel Pataky Lehel Zsolt beszélgetett a Temesvári Rádió Magyar adásában az 50 éves újságírói pályáról. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.