Ajándék gálaműsor sztárfellépőkkel az Aradi Kamaraszínházban

2021. december 8.
Az év végéhez közeledve Ajándék gálaműsorral kedveskedik a nézőknek az Aradi Kamaraszínház. December 21-én, kedden 18 órakor sztárfellépőkkel fűszerezett zenés-táncos előadást láthat a közönség az aradi – Kultúrpalota helyett – a nagyszínházban – olvasható a társulat sajtóközleményében.
<em>Hír szerkesztése</em> Ajándék gálaműsor sztárfellépőkkel az Aradi Kamaraszínházban
Oláh Ibolya

Rendhagyó Ajándék gálaműsorra hívja nézőit az Aradi Kamaraszínház. Az est sztárfellépője Oláh Ibolya énekesnő, aki jellegzetes hangjával és dalaival egyedi hangulatot teremt a színpadon. Oláh Ibolya a 2004-es Megasztár című tehetségkutató műsorban második helyezést ért el, azóta jelen van a magyar könnyűzenei életben.

Szintén zenés tehetségkutató műsorból, a 2014-es X-Faktorból ismerhetik a nézők Borbély Richárd színész-énekest, aki a gálaműsor másik vendége. Évek óta szerepel zenés és prózai darabokban, többek között a Madách Színház és az Operettszínház színpadán lépett fel és lép fel a mai napig, 2016 nyarán megalapította saját zenekarát is.

A gálaműsor meghívottjainak sorát gazdagítja Dolák-Saly Róbert, az abszurd humor egyik oszlopos tagja, akit nem kell bemutatni a közönségnek, hiszen hosszú évek óta tagja a L’art pour l’art Társulatnak.

A gálaesten az aradiak körében már jól ismert szabadkai Juhász Zenekar húzza a talpalávalót, miközben Tapasztó Alexandra énekel, továbbá fellép Sebők Maya színésznő és Farkas Tamás koreográfus a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosaival együtt.

Az Ajándék gálaműsor csapatát két fiatal magyarországi artista is kiegészíti. György Tibor és Németh Boglárka akrobatikus duója látványos eleme lesz a gálának, amelynek rendezői Gulyás Hermann Sándor és Tapasztó Ernő. Az Aradi Kamaraszínház Ajándék gálaműsorán tehát a könnyűzenétől a néptáncon keresztül humoros műsorszámokig számos műfaj keveredik a szórakoztatás jegyében.

Az előadásra jegyek 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában december 10-től, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán, pénteken 10–16, csütörtökön 10–14 és 17–19 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.

Az aktuális járványügyi szabályok értelmében az előadáson azok vehetnek részt, akik rendelkeznek oltási igazolvánnyal vagy kigyógyultak a koronavírus-megbetegedésből és ezt bizonyítani tudják 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolással.

További hírek

Hír beküldése
Kiemelt bérezés. (x)
<em>Hír szerkesztése</em> UTA-vereség a „tavaszi” nyitányon
Immár kilenc forduló óta képtelen nyerni az aradi csapat.
<em>Hír szerkesztése</em> Bognár Levente átvette a 2021-es Kölcsey-díjat
A Magyar Kultúra Napjának előestéjén kapta meg az elismerést.
<em>Hír szerkesztése</em> A népszámlálásról és a választási regisztrációról tájékoztatták az RMDSZ-es tisztségviselőket
Március 14-én kezdődik a cenzus.
<em>Hír szerkesztése</em> Kárpótlást igényelhetnek a hadi- és politikai foglyok gyermekei
Havi juttatásokra és különböző kedvezményekre jogosultak.
<em>Hír szerkesztése</em> Filmvetítés Jávor Pál emlékére a kamaraszínházban
120 éve Aradon született a színészóriás.
Hír beküldése
Ha a Magyarország jelenlegi határain kívül született magyar állampolgárok Amerikába utaznának, vízumot kell igényelniük, még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek. A Romániában élő magyarok ezt csak a bukaresti diplomáciai képviseleten tehetik meg.
<em>Hír szerkesztése</em> Aradi magyar iskolák is készülnek a Magyar Kultúra Napjára [AUDIO]
Vetélkedők és makettpályázat.
<em>Hír szerkesztése</em> A magyarság vállalása mellett foglalt állást a Székely Nemzeti Tanács
SZNT: a román nacionalizmus korábban megpróbálta külön nemzetiségként feltüntetni a székelyeket.
<em>Hír szerkesztése</em> Az árkompenzáció nélkül kiállított energiaszámlák kijavítására kötelezték a szolgáltatókat
Tizenöt napjuk van rá.