A Zördöggel vendégszerepel Hollóházán a kamaraszínház

Augusztus 23-án, vasárnap Hollóházán vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház A Zördög című komédiája. A magyarországi nézők a Déryné-program keretében láthatják az élőzenével, tánccal, vigassággal fűszerezett előadást, amelyet tavaly 11 Arad megyei településen játszott a társulat a nagysikerű Szórvány Kulturális Karaván keretében.

A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Budapesti Nemzeti Színház azért indította el a Déryné-programot, hogy a minőségi kultúra ne csak a szűk elit kiváltsága legyen, hanem valamennyi állampolgár hozzáférjen a színvonalas előadásokhoz. A „Színház mindenkinek” mottó jegyében zajló kezdeményezés a minőségi kultúra elérését teszi lehetővé Magyarország számos területén, a színielőadásokkal rosszul ellátott kistelepülésekre juttatva el a színvonalas produkciókat.

A programba bekerült az Aradi Kamaraszínház A Zördög című produkciója is, amelynek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza ad otthont. Az előadás 2019-ben a Szórvány Kulturális Karaván keretében jött létre. Móricz Zsigmond három egyfelvonásos paraszttréfáját – A Zördög, Dufla pofon, Lélekvándorlás – dolgozza fel Éder Enikő, Harsányi Attila, Katkó Ferenc és Tege Antal előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével.

Az előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe. Az előadás után a Juhász Zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás és a táncosok.

  • Szereplők: Éder Enikő, Tege Antal, Harsányi Attila, Katkó Ferenc
  • Közreműködik: a szabadkai Juhász Zenekar és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes
  • Koreográfus: Farkas Tamás
  • Rendező: Tapasztó Ernő

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.