A világ összes Erdély-térképe egy könyvben [AUDIÓ]

Petelei Klára történész-levéltáros a szerzője a kiadványnak, de ő nem volt jelen a könyvbemutatón.

A világon több mint 80 olyan általános földrajzi térképről tudnak, amely a 16. és a 19. század között nyomtatásban jelent meg, és önállóan ábrázolja Erdélyt. Petelei Klára történész-levéltáros és Tamás Sándor térképgyűjtő valamennyit egy kötetbe foglalta, és magyarországi Bethlen Gábor Alap, illetve a román kulturális minisztérium támogatásával három nyelven megjelentette Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély ábrázolása címmel. Az igényes kivitelezésű albumot csütörtök délután mutatták be Aradon, a könyvben szereplő térképek reprodukcióiból pedig kiállítást is rendeztek. Tamás Sándorral és az Oxfordban élő Gróf Lászlóval, aki a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagjaként lektorálta a kiadványt Pataky Lehel Zsolt beszélgetett a rendezvény végén. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült összeállítást.

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.