A temesvári magyar társulat vendégjátéka az aradi színházi fesztiválon

November 21-én, szombaton este az aradi Klasszikus Színházi Fesztiválon a Koldusopera című előadást láthatják az érdeklődők.

Az évek óta megrendezésre kerülő rangos színházi szemle a kanonizált szövegek, a klasszikusok újragondolásásnak és újszerű feldolgozásának jegyében született előadások találkozója. Ilyen értelemben a temesvári társulat Koldusopera című előadása szervesen illeszkedik a fesztivál programjába, hiszen egy többszörsen újragondolt, újraírt és újraértelmezett 17. századi angol dráma adja az előadás alaptörténetét.

A politikai színházáról és szókimondásáról ismert Kokan Mlandenović, az állandóan új színházi formákat kereső, hangilag megfelelően képzett temesvári társulat és a 18. századi angol drámairodalom leglázítóbb szövege közötti találkozás eredménye ez az előadás. Az előadás éles párhuzamot von a színház felvállalt és az aktuálpolitika rejteni próbált képmutatásai között. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása nem arról szól, hogyan kell ma színházat csinálni. Sokkal inkább arról, hogy hogyan lehet. Ha lehet egyáltalán…

Az előadásra november 21-én este 7 órától kerül sor az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.