A Szövétnek ünnepi lapszámbemutatója

Ujj János az első szám egyik példányával

Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében szerdán kora este tartották meg a Szövétnek 91., ünnepi lapszámbemutatóját. A népes közönség – többnyire a folyóirat olvasói, volt és jelenlegi munkatársai, irodalombarátok – előtt Ujj János jelenlegi felelős szerkesztőség idézte fel a 15 évvel ezelőtti lapindítás körülményeit, kiemelve az ötletgazda Réhon József és az akkori Alma Mater-elnök Éder Ottó szerepét, de megemlékezve a névadó néhai Kovách Gézáról is. mint elhangzott, a Szövétnek a második leghosszabb életű művelődési lap Aradon, a két világháború között kiadott Vasárnap után, s gazdag könyv- és lapkiadói hagyományokat folytat a vidékiességet felvállaló szemle. Ujj János beszámolója után a meghívottak, Ormos Pál biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának főigazgatója és Krizbai István, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa tartottak előadást. A Szövétnek felelős szerkesztőjével készült interjú itt hallgatható meg.

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.