A pisztráng – pácban, körettel – Méhes Csaba pech-show-ja a kamaraszínházban

Április 20-án, hétfőn 17, illetve 20 órától a világ színpadain már számos szakmai és közönségsikert aratott Méhes Csaba lép fel az Aradi Kamaraszínházban (a Bábszínház termében).

A pisztráng – pácban, körettel című pech-show egyfajta „best of” válogatás legsikeresebb előadásaiból: kilencven perces támadás a rekeszizmok ellen.

A hegedűművész belép a színpadra, ám a zongorakísérő nem érkezik meg. Itt kezdődnek a bajok. És nem érnek véget. Barátunk egyre jobban belegabalyodik a kínos helyzetbe… „Méhes a helyzetkomikum valódi mestereként mutatkozik meg. Pontosan ismeri a varieté, a pantomim és a színház hatásmechanizmusát, biztos ízléssel, kikezdhetetlen koncentrációval, a közönség pontos ismeretével, finom intelligenciával, kétségtelen eleganciával, látszatra játszi könnyedséggel – tehát igazán kemény munkával – mulattat, szórakoztat, nevettet, együttjátszat.” (Ugrai István)

Méhes Csaba számos szakmai díj mellett elnyerte a 2014. évi Thália Humorfesztivál Legjobb Kabaré-előadó díját. Számos országban fellépett Angliától kezdve Albánián és Kanadán át Mexikóig és Új-Zélandig.

A 17 órai előadásra a délutáni teljes bérletek és a diákbérletek, a 20 órai előadásra az esti teljes bérletek és a meghívók érvényesek. Jegyrendelés telefonon a 0721/265–827-es számon, vagy e-mailen az akamara.ro@gmail.com címen.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.