„A művészet gyógyít” – ismét egyéni kiállítása nyílt Siska-Szabó Hajnalkának Aradon [AUDIO]

Változott a kolorisztika, és megjelentek a városképek is a festészetében | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Változott a kolorisztika, és megjelentek a városképek is a festészetében | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Szeptember 12-én nyílt meg, és október első hetében is látogatható még az aradi Delta Galériában Siska-Szabó Hajnalka Szinonimák címűkiállítása.

Az aradi képzőművész és rajztanár nyolc év szünet után jelentkezett egyéni tárlattal a városában. A legutóbbi bemutatkozás óta eltelt időszakban sok megpróbáltatáson ment át. Családi tragédiától a súlyos sérülésig sokféle gond sújtotta, de a festészet kapaszkodót jelentett számára, a gyógyulás időszakában életcélt adott a képzőművészet.

Rajztanárként továbbra is a műértő és műpártoló új nemzedék nevelését tartja fontosnak, az idén 50 éves Zeréndi Képtár szellemi öröksége ápolójaként pedig azon dolgozik, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény visszakapja az őt megillető megbecsülést, emellett évente megszervezi a több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező Nagyzeréndi Alkotótábort.

Siska-Szabó Hajnalkával a tárlatnyitó után beszélgetett Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzott interjút:

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.